Halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújában indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda. A buszbaleset körülményeit az olasz hatóságok vizsgálják, kérésükre azonban munkájukat a helyszínen 3 magyar rendőr is segíti, akik vasárnap hajnalban érkeztek Veronába.
A baleset lehetséges okai között felvetődött a műszaki hiba is, ezért a magyar nyomozásnak tisztázni kell, hogy az autóbusz milyen műszaki állapotban hagyta el Magyarországot. A nyomozás független az olasz eljárástól, a magyar rendőrség megállapításait egy későbbi jogsegély keretében bocsáthatja az olasz hatóságok rendelkezésére.
Házkutatást végeznek, dokumentumokat foglalnak le
A magyar nyomozók igazságügyi műszaki szakértők bevonásával tanúkihallgatásokat, az autóbusz tulajdonosának telephelyén házkutatást végeznek, lefoglalják a jármű műszaki vizsgáztatásával és esetleges korábbi javításaival kapcsolatos okmányokat, dokumentumokat, a két magyar állampolgárságú autóbuszvezető egészségügyi és járművezetői alkalmasságával kapcsolatos iratokat.
Az olasz hatóságok alaptalannak nyilvánították annak a szemtanúnak a beszámolóját, aki korábban azt állította, már a baleset előtt füst szivárgott ki a buszból.
16 halott
A szerencsétlenül járt buszon 54 utas és 2 magyar állampolgárságú sofőr tartózkodott. Az utasok között 43 fiatalkorú és 11 felnőtt volt. A hivatalos információk alapján 16 halottja van a balesetnek, 6 sérültet kórházban ápolnak, közülük ketten válságos állapotban vannak. A tárcavezető tájékoztatása alapján egyelőre nem tudták azonosítani a halottakat és a válságos állapotban lévő sérülteket.