Egy százlábúpetével kezdődött minden
Tóth Krisztián Erdőkertesen él. Amióta az eszét tudja, rajong az állatokért. Halakkal, bogarakkal, hüllőkkel is szívesen foglalkozott. Figyelte az állatokat, gondozta őket, csodálta a szépségüket. Már gyerekként vágyott különleges egyedekre, s bár angolul még nem tudott, szótár segítségével többoldalas levelet írt az Ausztrál Természettudományi Múzeumnak, hogy ha lehetséges, küldjenek neki valamit. Megértették a kisfiút, néhány hét múlva kis csomag érkezett. Igaz, nem a kifejlett egyeddel – Krisztián egy ragadozó százlábúra vágyott, hanem egy petével. Azt kellett felnevelnie.
Akkoriban nem volt még internet, bizalmi alapon születtek a kapcsolatok – meséli a rovarász. Gyerekként nem éreztem a lehetetlent. Sikerült életben tartanom az állatot, 23 cm-re nőtt meg, hat évig élt velem. Sokat olvastam róla, tudtam, ha nála erősebb táplálékállatot adok neki, amíg kicsi, az kárt tehet benne. Gyászbogár lárvával, marokkói vándorsáskával, tücsökkel etettem. Nevet nem adtam neki, mert a rovaraimhoz nem kötődöm túlzottan érzelmileg, egy kivétel volt csak, egy szongáriai cselőpók. Nyanyának becéztem, mert nagyon hosszú kort ért meg nálam, minden téli időszakot átvészelt, ami nagy csodának számított. Amikor a százlábúm elpusztult, akkor nem a kukába dobtam ki, nem is a wc-ben húztam le. Fogtam egy dobozt és lefagyasztottam, aminek persze anyu nem nagyon örült, de kincs volt, amit nem lehetett elkótyavetyélni.
Kamaszkorában aztán fordult egyet Krisztiánnal a világ, akkor jutott el egy országos rovarbörzére, amit a néhai Gaskó Kálmán szervezett, itt értette meg, hogy ezek az állatok olyan különlegesek, sokszínűek, hogy elég lesz csak velük foglalkozni. Mindenét pénzzé tette: a terráriumot, a teknőseit, a már nem használatos eszközöket, hogy a kis tőkéjét erre az új hobbira költhesse. Idős rovarászok segítették, elárulták a titkokat. Amint hazament, elővette a lefagyasztott százlábút, és az elmondások alapján kipreparálta.
“A kiállításon a szépség fogott meg – emlékszik vissza. – A kifeszített, műgonddal konzervált szépség látványa. Én is figyeltem rá, hogy a kis állatkám minden lába egyenesen álljon. Az ott beállított skorpiók, pillangók döntötték el a sorsomat. Bár a civil foglalkozásom szerint kertépítő vagyok, a maradék szabadidőmben az ízeltlábúakkal foglalkozom.”
A fekete özvegy végtelen nyugalmú, kivárós fajta
Hazánkban a 80-as években tört be a madárpókozás, ma is van olyan példány, ami akár 120.000 forintba is kerülhet. A veszélyes egyedek lettek Krisztián kedvencei, első külföldi, amatőr expedícióján – amit Ausztráliába tett 2010-ben, felhasználva a már meglévő, gyerekkora óta tartott kapcsolatait is – szeretett volna például fekete özvegyet találni.
“Ott ez a pókfajta iskolai tananyag – meséli Krisztián. – A gyerekeknek minden veszélyes állatot ismerniük kell, azt is, hogy kerüljék el őket. A lakótelepeken pókbiztos gyepet alakítanak ki, olyan magas a széle, akár 20-25 cm, és úgy áll, hogy a pókok ne tudjanak könnyen a lakótérbe kerülni. A kéthetes túránk alatt először egy autóroncstelepen kutattunk – szeretnek ide elbújni, de itt csak kis példányokra leltünk.
A könnyen átforrósodó fémvázak alatt inkább skorpiók akadtak szép számmal. Ezekből hoztunk haza jócskán. A fekete özvegy végtelen nyugalmú, kivárós fajta. Megszövi a hálót a sarokban, és vár. Úgyis jön az áldozat, s ha jön, akkor már nincs menekvés. Pajtákban, ahol sok a juh, és emiatt a légy, sok egyed él. Skorpiót éjszaka lehet könnyen fogni, fejre szerelhető UV lámpával, csipesszel, dobozzal és a félős gyűjtőknek kesztyűvel. A kutikulája, kültakarója visszaveri az UV fényt, nem nyeli el, a lilásnak tűnő egyedeket így könnyebb megtalálni. Nappal nehézkesebb lenne, akkor elhúzódik. Forgatni kellene a tuskókat, a köveket, ahová elbújik.”
A nagy munka egy-egy expedíció után aztán itthon vár a rovarászra. Meg kell határozni a begyűjtött egyedeket. Régen ez sem ment könnyen, nem volt kutatói bázis. Ma már elég a Facebookon ráírni egy iráni kollégára, aki két percen belül válaszol.
“Hol lehet hibázni? – morfondírozik Krisztián. – Például úgy, hogy valaki száraz preparátumot akar meghatározni. Addigra az állat színe változhat, a teste zsugorodhat. Sokszor már inkább hasonlít egy másik egyedre, mint aki valaha ő volt. Én mindig gyorsan elvégzem ezt a munkát, amíg a példányom alkoholban vagy paraffinolajban van. Ausztráliában egyébként a befogott veszélyes állatokat nem megsemmisítik, hanem elviszik egy olyan terepre, ahol senkinek sem árthatnak, de élhetik az életüket.”
“A kórházi ágyon tértem magamhoz”
A messzi gyűjtőtúra után kisebbek, közelibbek jöttek. Horvátország, Görögország, Spanyolország, az egész Kárpát-medence. Aztán újra előtérbe kerültek az egzotikus fajták, ezért Krisztián Afrikába utazott.
Skorpiókat kerestem – meséli. – Találtam is egy gyönyörűt, úgy ítéltem meg, hogy nem túl aktív, könnyű lesz befogni. Csakhogy egy anyaállat volt, a hátán a kicsikkel. Olyan hirtelen marta meg a hüvelykujjam, hogy csak arra volt erőm, hogy ne engedjem el. Ilyenkor ugyanis, ahhoz, hogy segíteni tudjanak rajtam, pontosan meg kell tudnom mondani, hogy mi csípett meg. Nagyon sokféle szérum létezik, s bár mi is viszünk magunkkal, mindent nem lehet. Az is baj, ha rossz szérumot kapok, mert az nem hat. A marása után 40 perccel már elájultam, másfél óráig voltam eszméletlen. A kórházban tértem magamhoz. Egyébként, aki óvatos és körültekintő, az a túrát nem a gyűjtéssel kezdi, hanem azzal, hogy ha baj van, honnan kaphat segítséget. Nekem is ez volt a szerencsém. Teljesen kiszáradtam, fájt minden ízületem, de a szérum segített, másnap már elhagyhattam az ágyam.
Krisztiánnak ma már 60 körüli az állománya, persze a skorpiókat tekintve. Ezt a fajt úgy szeretné begyűjteni, hogy teljes legyen a gyűjtemény. Jár külföldi börzékre, nemrég a moszkvain volt, ahol 4500 négyzetméteren mutattak be csodálatos példányokat. Ilyenkor egy-egy nagy gyűjtő kamionnyi áruval érkezik. GPS koordinátákat cserélnek, hiszen fontos, hogy hol láttak érdekes egyedet, és persze adnak-vesznek.
“A rákok nagyon macerásak”
Itthon ebből nem lehet megélni, de Krisztián akkor sem hagyja abba. Iskolákba szívesen megy, hogy a gyerekeknek meséljen az állatokról, mindig úgy alakítva a bemutatót, ahogy azt kívánják. Akkor sem jön zavarba, ha a rákok a téma, most éppen azt preparál. Már másfél éve.
“A rákok nagyon macerásak – vallja be. – Vannak lágy részeik, amiktől meg kell szabadulni, különben nagyon büdösek lennének. Aztán külön szakértelmet kíván a teste többi része is. Negyvenévesen én már nem akarok búvárkodni megtanulni, ezért kapcsolatrendszert alakítottam ki. Kapok halászoktól rákot a csendes-óceáni vagy az atlanti térségéből. De érkezik gyűjtőtársaktól, külföldi halászcégektől. Hungarocellben, fagyasztóládában jön.”
Gyerekkorom óta vágytam pálmatolvajra, ami a Karácsony-szigeteken őshonos. Nemrég onnan jött az állat. Ez a rák nagyon erős, az ollójával képes a kókuszdiót feltörni. 50-70 cm-re megnő, robusztus testalkatú, a kifejlett példányt nehéz megfogni, képes lecsípni az ember ujját, a lába szúr. Ott mégis vörös listás lett, mert a szegények megették őket. Egy éve kaptam róla értesítést, hogy újra van szaporulat, lehet belőle szerezni. Így jött meg az enyém.
|
Mindenről van engedély Mielőtt egy expedíció elindul, az úti cél hivatalos Természettudományi Múzeumát vagy a kinti rovartani társaságot meg kell keresni. Az angol levelezés arról szól, mit szeretnének megfigyelni, begyűjteni a kutatók. A túra alatt a hivatalos szervek egy vagy akár három embert is küldenek, ők segítik a munkát – hogy mit szabad befogni, mit nem. Így a hazautazáskor minden példánynak van már hivatalos nyomtatványa, amivel utazhat. |
“Csak az ízeltlábúak miatt utazom”
Képtelenség mindenből mindent megszerezni. Ezért Krisztián arra törekszik, hogy minden osztályból – főleg pókokból, skorpiókból, rákokból – szerezze meg a legszebbet. A legszebb hely szerinte Thaiföld, a Fülöp-szigetek, Indonézia. Egyszerűen megunhatatlan az ottani rovarvilág. Járt már Panamában, Dél-Amerikában, Mexikóban. Márciusban Borneóra készül.
Egy rovarász teljesen másképp utazik, mint a többség. Engem nem érdekel a helyi gasztronómia, a kulturális látnivalókra sem tudok időt szánni. Csak az ízeltlábúak miatt utazom. Viszem a kis fiolákat, a dobozokat, a csipeszeket, és a lábam elé nézek. A füvet, a növényeket fürkészem, keresem a szép állatokat. Borneóra többen megyünk, és még ott is csatlakoznak hozzánk külföldi gyűjtők. Nem marakodunk, mindenkinek más a heppje. Én skorpiót szeretnék találni. A szívemhez közel álló darabok vannak csak a falamon a lakásban, sok preparátumom vándorol kiállításokra, van, amit kifejezetten eladásra szánok. Külön kis műhelyben merevítek, keretezek. Ezt az egészet sosem tanultam iskolában, mindent csak másoktól, autodidakta módon. Néhány kisebb cég vagy vállalkozó támogatja a hobbim, így telik távoli tájak útjaira is.