A drogfüggőkről létezik egy sztereotip elképzelésünk, miszerint romos házakban, koszos matracokon húzzák meg magukat, vagy épp parkok közepén lövik be maguknak az anyagot, és ezek egyike sem áll távol a valóságtól. De a legtöbben a drogosokkal mégsem romos házakban vagy parkok közepén találkozunk, hanem elmennek mellettünk az utcán, ott állnak mellettünk az élelmiszerboltban vagy a villamoson, netán ott üldögélnek a házunk környékén egy padon.
Hacsak épp nincsenek súlyos elvonási tüneteik, akkor jó eséllyel egyáltalán nem szúrjuk ki őket. Gery is ilyen fickó. Addig a pontig, amíg nem nézel mélyen a szemébe, valószínűleg meg nem mondanád, hogy kemény drogos, méghozzá már bő egy évtizede. Horváth Balázs rendező fogta a kameráját, és Geryt követve belevetette magát a budapesti drogos szubkultúra mindennapjaiba. Egy olyan világba, ami ott van közvetlenül mellettünk, mégis olyan, mintha egy másik bolygót látnánk.
Az olcsó drog mindent visz
A Dizájneren nem véletlenül kapta ezt a címet. Nem csak úgy általában a drogosokról szól, hanem azt mutatja be, hogy miképpen álltak át a beazonosíthatatlan dizájnerdrogokra a kemény drogosok a heroinról és társairól. Ezek sok szempontból még sokkal veszélyesebbek, mint a nagy elődök. Míg a heroinért mindig is mélyen bele kellett nyúlni a pénztárcába, addig a különféle betűneveket viselő, többnyire növényvédő szerek továbbgondolásából született dizájnerdrogokban az a félelmetes, hogy bárki számára könnyen elérhetők, hiszen az áruk nem sokkal több annál, mint amennyiért általában egy ebédmenüt eszünk egy budapesti menzán. A film egyik szereplője pont azért kattant rájuk, mert míg a heroinra néhány év alatt a barátnőjével kettesben elvertek hatvanmillió (!) forintnyi örökséget, addig a dizájneranyagokat szinte pénztelenül is tovább tudja tolni. Félelmetes látni, ahogy egymás között arról beszélnek, hogy sokszor igazából fogalmuk sincs, mit tolnak a vénájukba, márpedig így a túladagolás is sokkal könnyebben benne van a pakliban.
Részlet a filmből
Mindennapi drogrutin
A film egyszerű szerkezetű. Ott van Gery, aki már sok-sok éve anyagos (egymást anyagosnak, és nem drogosnak hívják), és már nagyon készen van, ezért úgy dönt, megpróbálkozik a rehabbal. A rehabra azonban nem lehet csak úgy egyik pillanatról a másikra bejutni, sokszor heteket kell várni egy szabad helyre, és ezt az időt neki ki kell húznia valahogy. A filmesek ezt a néhány hetet töltik Geryvel, aki szanaszét kószál Budapesten, mindig más anyagos ismerőséhez csapódik oda, akivel együtt lóg pár órát vagy egy-két napot, hogy belőjék magukat együtt néhányszor, aztán kezdődik az egész elölről.
Ez így leírva elég monotonnak tűnik, és ez nem véletlen. Az anyagosok napjai apró kivételektől eltekintve szinte mindig ugyanúgy telnek. Próbálnak valahogy pénzt felhajtani – koldulással, kukázással, lopással… –, aztán ha ez megvan, akkor jöhet a dílertől beszerzett cucc, amit egy pajtás társaságában fogyasztanak el egy kevésbé feltűnő helyen (romos ház, park, a Duna partja…). Ezután jön az utazás, majd az egész folyamat kezdődik elölről. Néha persze egy keveset enni is kell, meg valamennyit aludni, de ezek inkább csak mellékes dolgok az anyag beszerzése és elfogyasztása felé vezető mindennapi úton. Ha netán hosszabb ideig nincs cucc, rögtön jönnek az elvonási tünetek, amit a filmben nem nagyon láthatunk, csak jó néhány szereplő elmondja, hogy ez maga a kínok kínja.
Anyagos sorsok
Nem tudom, mennyire jellemző kép az, amit a Dizájnerenben láthatunk, de a film alapján az tűnt fel, hogy az anyagosok világa meglehetősen férfiközpontú. Egyetlen lányt leszámítva – aki Gery bolti lopásához asszisztál – csakis férfi haverok fordulnak meg a főhős körül. Javarészt harmincas, régi anyagosok, akik már évek óta rabjai a szereknek, és már azelőtt is tolták a tűt a karjukba, hogy a dizájnerdrogok elterjedtek volna. A film Gery kivételével egyik szereplő sorsában sem mélyed el nagyon, csak pont annyira láthatjuk őket, hogy egy-egy extrém élethelyzet kirajzolódjon előttünk.
A srác, aki már ki tudja mióta fekszik törött lábbal egy romos ház matracán, képtelen felkelni és továbbállni, és mivel nincs tb-je, orvosi segítségre sem számíthat, és egyedül az időnként őt meglátogató anyagos haverjai tartják életben. Vagy az a fickó, aki a legtermészetesebb arccal meséli el, hogy a feleségével annyit drogoztak a gyerek előtt otthon, hogy a kölyök már azt játszotta, mintha ő is tűt szúrna a karjába.
Nincs két egyforma sors. Valakit egy feldolgozatlan szakítás vitt a drogok irányába, más pedig puszta unalomból, a nagy nyári semmittevés következtében nyúlt hozzá a tűhöz. Látszólag Gery is jó családban nevelkedett, az édesanyját láthatjuk is a filmben. Máig törődik a fiúval, aki ugyan nem lakhat nála, de időnként ad neki enni, felengedi fürdeni és aludni, és ő az, aki a rehabra is elkíséri vidékre. Egy megható pillanatban azt mondja, talán túlságosan a munkájára figyelt régen, és nem a fiára. Talán ez lehetett a baj. Ugyan kimondja, de látszik rajta, hogy ő sem tudja, pontosan miért alakult így a fia élete, és hogyan képes így élni az utcán.
Válaszok nélkül
A film egyik legfőbb erénye, hogy kényelmetlen közelségbe hoz egy olyan társadalmi réteget, amelyet elég egyszerűen el szoktunk intézni egy legyintéssel: önsorsrontók, maguk választották ezt, ők akarták így. Ez a távolságtartó védekezés azonban csak addig működik, amíg nem látjuk meg az emberi roncsok mögött rejlő sorsokat. Talán gyengék voltak, nem tudtak ellenállni a kísértésnek és túlságosan kitolták a bulis fiatalkor határait, de az biztos, hogy nem ezt érdemelték. Ott élnek mellettünk, és mi még csak észre sem vesszük őket. Talán mert nem akarjuk.
Részlet a filmből
A Dizájneren rendezője nem kínál számukra megoldást, de nem is ez a dolga. Inkább csak bemutatja, hogy milyen nehéz kitörni ebből a körből, és milyen buktatókkal járhat. Egyszerűen, érthetően, mégis átfogóan beszél egy problémáról, számos kérdést érintve, és ennél többet nem is várhatunk egy dokumentumfilmtől. A megoldásokat – vagy a megelőzést – már nekünk kell megtalálnunk.
A Dizájneren január 26-tól látható a Cirko-Gejzir mozi műsorán.
Az NLCafé drogokkal foglalkozó oldalát itt találod: Betépve!
