Aktuális

Több ezren keltek át szombaton a befagyott Balaton jegén

Az első Balaton-átcsúszáson Badacsony és Fonyód között az ötletgazda szerint mintegy 7-8 ezer ember vett részt.

Szombat délelőtt rendezték meg az első Balaton-átcsúszást Badacsony és Fonyód között – írja a 444.hu. Az átcsúszás ötletgazdája, Kardos Gábor az átkelés után elmondta, ez volt Európa legnagyobb extrém jégtúrája. Hozzátette, szombat délelőtt mintegy 7-8 ezer ember kelt át a Balatonon.

Több ezren keltek át szombaton a befagyott Balaton jegén

A tömeg délelőtt 11 órakor indult a badacsonyi kikötő mellől, ezt követően a vízimentők biztosításával tette meg az 5,2 kilométeres távot a tó jegén. Kardos beszélt arról is, hogy ez volt a Balaton eddigi legnagyobb téli tömegmegmozdulása, ezt pedig megerősítették a környék vendéglátósai is, akik szerint egy erős nyári napnál is többen voltak Badacsonyban és hasonló hírek érkeztek Fonyódról is.

Kép forrása: MTI / Mohai Balázs
Kép forrása: MTI / Mohai Balázs

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése