nlc.hu
Aktuális
Ónos eső – Folyamatosan csöng a telefon a mentőállomásokon

Ónos eső – Folyamatosan csöng a telefon a mentőállomásokon

Már több mint ötszáz esetben kellett segíteniük a mentőknek Budapesten kedden délután három óráig.

Húsz százalékkal több a dolguk a mentőknek az ónos esővel sújtott Budapesten és a lefagyott településeken. A mentők elsősorban elcsúszásból, elesésből származó sérülésekkel találkoznak, jellemző a lábtörés, a fejsérülés és az agyrázkódás is.

Délután 4-5 órára jelentősen romlott a helyzet, és szinte percenként kapták a segélyhívásokat a főváros minden pontjáról. Annyira sok értesítést kaptak, hogy előfordult: egy mentőkocsit két címre is kiküldtek – mondta Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek.

A segélyhívások a kora reggeli óráktól folyamatosan érkeztek a mentőkhöz, ekkor még elsősorban a budai oldal hegyvidéki részéből. Reggel még főként a munkába indulók szenvedtek balesetet, délelőtt pedig elsősorban idős emberekhez hívták a mentőket.

A rendkívüli időjárás miatt a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkásokat vesz fel a szerda délelőtti műszakra, a nyolcórai munkáért nettó 4000 forintot fizetnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top