nlc.hu
Aktuális
Rendőrök megölésével fenyegetőzött, felmentették

Rendőrök megölésével fenyegetőzött, felmentették

Levélben fenyegetett megöléssel két rendőrt egy nő, ám az ügyében indított eljárás alól a Miskolci Törvényszék bűncselekmény hiányában felmentette.

Felmentette kedden meghozott ítéletében a terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés vádja alól a Miskolci Törvényszék azt a nőt, aki két rendőrt fenyegetett meg, hogy megöleti őket. A törvényszék nem látta bizonyítottnak, hogy a nő komolyan gondolta a fenyegetést.

A bíróság ítéletében hangsúlyozta, hogy a terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette speciális bűncselekmény, annak megvalósulásához az is kell, hogy az elkövető komolyan gondolja cselekménye megvalósítását, vagyis konkrét, komoly és közvetlen fenyegetésnek kell lennie, amiben megnyilvánul a terrorcselekmény elkövetése. Ez a komoly fenyegetés azonban hiányzott, a megfenyegetettek sem vették azt komolyan, óvintézkedéseket nem tettek.

A vádlott 2015 decemberében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőrkapitányság számára postázott levelében két rendőrrel szemben fegyelmi eljárás elrendelését követelte, azzal, hogy amennyiben az eljárás nem indul meg, a rendőröket megöleti. Levele szerint a végrehajtás érdekében lépéseket tett, megbízást is adott.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész fellebbezést jelentett be, így az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top