Aktuális

Kedd reggeltől elérhető az Erste

Az Erste Bankot három napra bezárták, szolgáltatásaikat sem érhették el az ügyfelek. A legfrissebb tájékoztatás szerint az átállás rendben lezajlott, kedd reggeltől ismét elérhető a bank minden szolgáltatása.

Három napra leállt az Erste Bank, ezt az indokolta, hogy átvették a Citibank lakossági ügyfeleit, a hétvégén az elektronikus rendszereket is fejlesztették, hétfőre pedig bankszünnapot rendeltek el. A banknál az elmúlt három napban szüneteltek a telefonos ügyfélszolgálat mellett az elektronikus banki szolgáltatások és alkalmazások, és az összes Erste bankfiók is zárva tartott.

Az Erste Bank már januárban értesítette a Citibanktól átvett ügyfeleket a változásról, akik korábbi citibankos bankkártyáikat továbbra is használhatják. A Citibank sms-ben értesíti minden korábbi ügyfelét a kártyák letiltásáról, de az addig biztosan nem történik meg, amíg az új erstés kártyát az ügyfél meg nem kapja. Utóbbi aktiválásáról természetesen az Erste Bank küld sms-ben tájékoztatást.

Az ügyfelek új, erstés bankszámlaszámukat az Erste NetBankban találják meg, erről januárban a Citibank levélben részletes tájékoztatást küldött. A belépéshez szükséges jelszót az Erste ugyancsak sms-ben írja meg új ügyfeleinek. A netbankba február 7-én reggel 8 óra után léphetnek be először.

Az Erste Bank 2015 szeptemberében jelentette be, hogy megvásárolja a Citibank magyarországi lakossági és hitelkártya üzletágait, a tranzakciót 2015 decemberében hagyta jóvá a Magyar Nemzeti Bank és a Gazdasági Versenyhivatal.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése