nlc.hu
Aktuális
Ezt a bankót is lecseréli a jegybank

Ezt a bankót is lecseréli a jegybank

Nincs egy hete, hogy beszámoltunk arról, milyen bankjegyeket cserél le idén a Magyar Nemzeti Bank. Azóta kiderült, hogy a 2000 és az 5000 forintos címlet tavaszi cseréje után az 1000 forintos címlet is új külsőt kap.

Már két éve zajlik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bankjegy-megújítási programja, aminek első fecskéje a szép rózsaszín 10 000 forintos bankjegy volt 2014-ben, majd ezt követte az új húszezres. Beszámoltunk arról, hogy március elején érkeznek az új 2000 és 5000 forintos bankjegyek a készpénzforgalomba, a régiekkel 2017. július 31-ig fizethetünk. 

Az MNB egyik tanulmányából kiderül az is, hogy a nyár végén az 1000 forintos címletek cseréjét is elkezdik, de az új bankók majd csak 2018 elején kerülnek ki a készpénzforgalomba, miután az automatákat felkészítették rá – vette észre a Pénzcentrum.

Az ezres lecserélése után már csak az 500 forintos maradt hátra, amire 2019-ig sort kerít a jegybank, ugyanis a tervek szerint attól az évtől kezdve már csak a megújult bankjegyek lesznek forgalomban.

Forrás: MNB
Forrás: MNB

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top