nlc.hu
Aktuális
DVBBS: hónapok óta nincs eredmény az erőszak-ügyben

DVBBS: hónapok óta nincs eredmény az erőszak-ügyben

Több mint hét hónap telt el a Balaton Soundon történt nemi erőszak-ügy kipattanása óta. A DVBBS zenekar öltözőjében ájultan talált lányok ügyében a nyomozást folyamatban van, miközben a zenekar vígan koncertezik Amerikában.

Hét hónappal a Balaton Sound után sem tudni, pontosan mi történt azon a júliusi éjszakán. A Blikk megkereste a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot, de kérdéseikre meglehetősen szűkszavú választ kaptak. A rendőrség folytatja a vizsgálatot, a nyomozás érdekeire való tekintettel nem adhatnak információt.

A DVBBS magyar ügyvédje úgy nyilatkozott, őt csak akkor tájékoztatja a rendőség, ha napvilágra kerül a védenceit érintő fejlemény. A nyomozati határidőt többször módosították, az ügy közel nyolc hónapja húzódik. A nyomozásra két év áll a rendőrség rendelkezésére.

A DVBBS, a Balaton Soundon történtek után közleményben tudatta: “Megdöbbenve értesültünk arról, hogy a fesztivál résztvevői közül többen olyan esemény részeseivé váltak, amely miatt kórházba kerültek. A hatósággal természetesen együttműködünk. A rendőrség megerősítette, nem volt semmilyen kapcsolat köztünk és a fenti incidens között, így elutazhattunk. A marihuánabirtoklási eljárásban természetesen elérhetnek bennünket, hogy tisztázzuk az állításokat. Jobbulást kívánunk a megbetegedett áldozatoknak.”

A zenészek állítása szerint semmi közük ahhoz, hogy ájultan találták a lányokat az öltözőjükben, ugyanakkor mégis furcsa, hogy közel egy hónapra eltűntek a közösségi oldalaikról. Azóta ismét rendszeresen posztolnak rajongóiknak. És az is szokatlan, hogy az utóbbi hónapokban csak Amerikában koncerteznek, Európába nem jöttek át, vagy nem hívták meg őket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top