nlc.hu
Aktuális
Rendőrkézen a kerékpáros nők réme

Rendőrkézen a kerékpáros nők réme

Már a vádat is emeltek a férfi ellen, aki a kerékpáros nőkre utazott. Lopott és rabolt, amíg el nem kapták.

Egy kiskunfélegyházi férfi a Nagykőrösi Járási Ügyészség közleményének főszereplője, aki tavaly júliusban szabadult a börtönből. A kiskunfélegyházi férfinak nem volt munkája és jövedelme sem, ezért elhatározta, hogy lopni fog.

Mivel Kiskunfélegyházán már ismerték, ezért 2016 augusztusa és novembere között hatszor vonatozott át saját biciklijével együtt Nagykőrösre. A vasútállomásról kerékpárral bement Nagykőrös központjába, figyelte a biciklistákat.

via GIPHY

Amikor olyan egyedülálló, idősebb nőt látott, aki a táskáját a kerékpár elején lévő kosárba tette, a kiszemelt sértett után hajtott. Néptelen, elhagyatott utcába érve, a nőket megkerülte, benyúlt a sértettek kerékpárján lévő kosárba, onnan a táskát kiemelte, majd kerékpárjával a vasútállomásra tekert. A kerékpárral felszállt a vonatra, útközben a lopott táskákból a készpénzt és a mobiltelefont eltette, a táskát, a többi tárgyat az okiratokkal együtt eldobta.

Hét- és harmincezer forint között szerzett így pénzt. Azonban az egyik nő nem ijedt meg tőle és utánament, hogy visszakérje a táskáját, amit a vádlott a kabátja alatt rejtegetett. A férfi meglökte a sértettet és a táskával együtt elhajtott – ez pedig már nem lopás, hanem rablás.

A Nagykőrösi Járási Ügyészség rablás bűntettével és lopás vétségével vádolja a férfit, aki előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top