Aktuális

Többnapos BKV-sztrájk lesz áprilisban

Lehetnek olyan napok, amikor csúcsidőn kívül egyáltalán nem indulnak el a BKV járatai.

Sztrájkot jelentett be április harmadik és negyedik hetére a BKV-munkavállalónak 80 százalékát képviselő két szakszervezeti szövetség pénteken. A munkabeszüntetés minden ágazatot érint.    A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) április 18-án 0 órától 20-a 24 óráig háromnapos, április 24-én 0 órától 28-a 24 óráig ötnapos sztrájkot hirdetett.

A munkabeszüntetés minden ágazatra kiterjed, így az érinti a busz-, a troli-, a villamos- és a metróközlekedést is.

A szakszervezetek azért döntöttek a sztrájk mellett, mert a BKV-val folytatott kollektív munkaügyi vitában nem közeledtek az álláspontok a bérrendezésről. Az érdekképviseletek hároméves bérrendezést akartak elérni, amelyben 30 százalékos bérfejlesztést kértek, ennek évenkénti mértékéről külön tárgyalásokon egyeztetnének. Ezen felül 2017-re további 5 százalékos béremelési igényt támasztottak, amelyet az alacsonyabb keresetűek bérfelzárkóztatására kértek.

A BKV a tárgyalások során hangsúlyozta, hogy határozott szándéka a bérfeszültségek hosszú távú rendezése, de a források előteremtéséig a munkavállalók türelmét kérte. 

Törvényi rendelkezések szerint a sztrájk első napján 66 százalék szolgáltatást kell biztosítani óránként és vonalanként, a második naptól viszont csak a csúcsidőben kell tartani az elégséges szolgáltatás mértékét, csúcsidőn kívül akár el sem indulhatnak a járatok, ha napi átlagban teljesül a 66 százalékos szolgáltatási színvonal.

A BKV-nál legutóbb 2010 januárjában volt munkabeszüntetés. A hatnapos sztrájkban a BKV 26 szakszervezetéből 14 vett részt, mert nem tudtak megállapodni a BKV menedzsmentjével a kollektív szerződésről. Azóta bár többször is alakult sztrájkbizottság a BKV-nál, munkabeszüntetés nem volt.

Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a sztrájkról már tájékoztatták Bolla Tibort, a BKV elnök-vezérigazgatóját. A munkabeszüntetés támogatottsága a BKV-n belül százszázalékos – tette hozzá.

A BKV Zrt. vezetése a sztrájkbejelentést tudomásul vette és felhívta az érdekvédelmi képviseletek vezetőit, hogy a még elégséges szolgáltatás biztosításáról szóló tárgyalásokat mihamarabb kezdjék meg, emellett kijelentette, hogy a sztrájkhelyzet alatti együttműködés fenntartásához szükséges munkáltatói intézkedéseket megteszi. 

A BKV Zrt. vezetése ismételten hangsúlyozta, hogy a szükséges béremelés végrehajtása mellett továbbra is elkötelezett, és a továbbiakban is mindent megtesz, hogy a sztrájk elkerülhető legyen. A béremeléshez szükséges források megteremtése érdekében a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat a Kormányhoz fordult. Mindezek alapján a Társaság vezetése ismételten a szakszervezetek és a munkavállalók türelmét kérte és nyomatékosította, hogy a Társaság tisztában van a dolgozók helyzetével, és számol a munkaerő piaci helyzettel, illetve tendenciákkal és – bár a BKV Zrt. jelenleg még nem rendelkezik elegendő tartalékkal a munkavállalói követelések teljesítéséhez – mindent elkövet annak érdekében, hogy ezek a források rendelkezésére álljanak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top