Aktuális

Veronai buszbaleset: kihallgatják a sofőr feleségét

A sofőr állapota egyelőre nem teszi lehetővé, hogy kihallgassák, az olasz ügyészség kérésére azonban a feleséget is ki kell kérdezni.

Az olasz A4-es autópálya-kezelő vezetőit képviselő Fabio Pinelli ügyvéd szerint elkészültek a veronai tragédia körülményeit feltáró szakvélemények, és ezek arra a megállapításra jutottak, hogy nem útvezetési, karbantartási vagy szalagkorláthibák okolhatók a balesetért – írja a Borsonline a Corriere Del Veneto című olasz újságra hivatkozva.

Pinelli hangsúlyozta, hogy V. János sofőr hirtelen bekövetkezett, szinte ájulásszerű elalvása miatt csapódhatott a busz a szalagkorlátnak. Éppen ezért az olasz ügyészség azt kérte a magyar hatóságoktól, hogy a sofőr alvási apnoe szindrómájáról hallgassák ki V. János feleségét is, mivel a férfi súlyos állapota egyelőre nem teszi lehetővé kikérdezését.

Ha bebizonyosodik a sofőr feltételezett alvászavaros betegsége, és az is, hogy erről tudott a Pizolit Kft. vezetője, Czakó Tibor, akkor a buszvezető mellett Czakót is felelősség terhelheti.

Magyarországon több ember halálát okozó közúti veszélyeztetés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda, de a Magyar Hírlap értesülése szerint az olasz törvények alapján is eljárhatnak a veronai buszbaleset felelősei ügyében, ha a kint párhuzamosan megindított büntetőeljárásnak lesz konkrét gyanúsítottja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top