nlc.hu
Aktuális
Rendkívüli állapotot hirdettek Egyiptomban az Iszlám Állam miatt

Rendkívüli állapotot hirdettek Egyiptomban az Iszlám Állam miatt

Három hónapra szóló rendkívüli állapotot hirdetett ki vasárnap az egyiptomi elnök az Iszlám Állam által elkövetett merényletek miatt.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök sajtótájékoztatón jelentette be az intézkedést a kairói elnöki palotában néhány órával az után, hogy 44 ember meghalt a Tanta városbeli Szent György-templomban elkövetett merényletben, illetve az alexandriai Szent Márk-katedrálisnál végrehajtott robbantásban. Beszédében hangsúlyozta: “a terroristákkal szembeni küzdelem hosszú és fájdalmas lesz”.

 Az egyiptomi alkotmány értelmében a rendkívüli állapot tényleges hatályba lépéséhez ugyan még a parlament jóváhagyása is szükséges, de mivel a törvényhozásban Szíszi elnök hívei vannak többségben, a szükségállapotot gyakorlatilag elfogadottnak tekinthetjük.

Az intézkedés bejelentése előtt az elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot, és elrendelte, hogy az ország valamennyi tartományában a rendőrség megerősítése érdekében vezényeljenek ki katonákat a kulcsfontosságú létesítmények védelmére.

A kopt keresztény templomok elleni robbantásos, öngyilkos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett, és további támadásokkal fenyeget Egyiptomban.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai is elítélték a merényleteket, és közleményükben arra kértek minden tagállamot, hogy működjenek együtt az egyiptomi kormánnyal a tettesek felelősségre vonása érdekében.

António Guterres ENSZ-főtitkár ugyancsak közleményben emelte fel szavát a két keresztény templom elleni támadás miatt.

A virágvasárnapi mise idején, délelőtt tíz óra körül a Kairótól északra, Tanta város Szent György-templomában robbant fel pokolgép először, amikor kétezren tartózkodtak a templomban. Pár órával később Alexandriában robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő a Szent Márk-katedrálisnál, ahol előzőleg II. Tavadrosz kopt pápa mutatott be virágvasárnapi misét. A merénylő nem jutott be a templomba, mert a bejáratot védő rendőrök feltartóztatták, és ekkor hozta működésbe a robbanószerkezetet.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top