Aktuális

3 millióra büntette a jegybank az MKB biztosítóját

A cascodíjakkal kapcsolatos megtévesztő tájékoztatás miatt büntette a Magyar Nemzeti Bank az MKB biztosítóját.

A Magyar Nemzeti Bank 3 millió forintos bírsággal sújtotta az MKB Általános Biztosító Zrt.-t, mert a társaság a casco biztosítási díjakat megtévesztő módon tette közzé.

A jegybank hivatalból vizsgálta meg az MKB Általános Biztosító Zrt. honlapján 2014. január 1-től közzétett Idősebb autó – alacsonyabb casco díj című tájékoztatást. A vizsgálat szerint a biztosító a gépjármű és az ügyfél életkorával arányosan csökkenő díjakkal népszerűsítette ajánlatait, ezért a fogyasztók joggal számíthattak arra, hogy a jármű és a saját életkorukhoz viszonyított arányos díjcsökkenést érhetnek el. A tájékoztatóból ugyanakkor nem derült ki, hogy a konstrukció szerint a biztosítási díjak csak a gépjármű 7 éves koráig, és a szerződő ügyfél 31. életévének betöltéséig csökkennek.

A jegybank szerint pontatlanul tüntették fel azt is, hogy minden biztosítási évfordulónál az értékvesztéshez igazodóan csökkentett díjakkal újulnak meg a szerződések, így az öregedésből eredő kedvezmény egyes biztosítási időszakokban nem érvényesült. Ráadásul számos egyéb díjszámítási tényező is befolyásolta a következő biztosítási időszakra irányadó biztosítási díjat.

Az MNB enyhítő körülményként értékelte, hogy a biztosító a kifogásolt tájékoztatót már a vizsgálat lezárása előtt eltávolította a weboldaláról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top