Honnan van ez a rengeteg pozitív energia benned? Pedig ahogy mesélted, egyáltalán nem kímélt az élet.
Az életem első felvonása valóban tele volt megpróbáltatással. Bár a gyerekkorom abszolút felhőtlen volt, nem voltunk gazdagok, viszont rengeteg szeretet kaptunk a szüleinktől. Nagyon őszinte embernek neveltek, ami miatt aztán kaptam pár pofont az élettől. Az első férjemet is emiatt ismertem félre, 20 éves voltam, amikor összeházasodtunk, egy évre rá megszületett a fiam, közben pedig kiderült, hogy egy agresszív, bántalmazó férfi az apja, aki rendszeresen ivott és vert engem.
Nagyon hamar, három év együttélés után elmenekültem, de
ebben az időszakban rettenetes élményeken mentem keresztül, kihívtam a rendőrséget is, ám általában csak annyi lett a vége, hogy megvonták a vállukat, hogy amíg nem folyik vér, addig nem tudnak mit csinálni.
Hogyan kezdődik egy ilyen bántalmazó kapcsolat, azóta megfejtetted magadban, hogy mi történt?
Azt hiszem, ott kezdődik, hogy nem ismerjük a másikat, nem tudjuk, hogy bizonyos helyzetekben milyen reakciókra lehet tőle számítani. A volt férjem alapból egy végletes ember volt. Nagyon szeretett, vagy nagyon gyűlölt, és ha nem úgy reagáltál bizonyos dolgokra, ami lehetett abszolút apróság, akkor elszakadt nála a cérna. Például
volt olyan, hogy eltört a lába, és valami olyat mondtam, ami számára megkérdőjelezte, hogy nem is fáj annyira, amire úgy megvert, hogy alig lehetett utána rám ismerni.
Amikor elköltöztem tőle a fiammal, még három évig zaklatott minket és a családomat, volt, hogy betörte az ablakunkat, nem volt hajlandó aláírni a válási papírokat, megcsinálta azt is, hogy elvitte a fiunkat, és a rendőrséggel kellett tőle visszahozatni. Borzasztó időszak volt, teljesen összeomlottam, és végül már csak az öngyilkosságot láttam kiútnak.
Miért érezted ennyire kilátástalannak az életet?
Azt hiszem a tehetetlenségérzéssel nem tudtam megbirkózni. Vannak olyan helyzetek, mint például a munka, amit meg tudsz oldani, ha felmerül egy probléma. De a kívülről érkező támadásokkal, mint amit a volt férjem csinált, egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, kiszolgáltatottnak éreztem magam. És úgy tűnt akkor, hogy soha nem lesz vége, és egész életemben üldözni fog minket, ezt a gondolatot pedig nem bírtam elviselni.
Bevettem egy csomó altatót, az volt a szerencse, hogy a szüleim rám találtak, ezzel pedig megmentették az életemet. Ekkor én még csak 26, a fiam pedig 5 éves volt. A kórházban tértem magamhoz, ahonnan egy nagyon aranyos, idős pszichológus nénihez kerültem, azt hiszem, ő kezdett rendet tenni a fejemben. Addig olyan ember voltam, aki nem nagyon szerette a konfliktust, nem tudtam megvédeni magamat, pedig azóta már tudom, hogy nélkülözhetetlen a boldogsághoz, hogy megvédd magad azoktól, akik megkérdőjeleznek és támadnak. Az akkori munkahelyemen pont ez volt a helyzet, úgyhogy ez a ráébredés a pszichológusnál, hogy muszáj kiállni magamért, ott csúcsosodott ki, hogy bementem a munkahelyemre, helyretettem mindenkit és felmondtam. Hál’ istennek a volt férjem is leállt a zaklatással ezek után.
Ezután másodszor is férjhez mentél.
A második férjemmel szép életünk volt, a fiammal is abszolút apa-fia viszony alakult ki köztük. Aztán 48 éves korában májusban bekerült a kórházba és augusztusban meghalt, a szíve vitte el. Öt év jutott nekünk együtt. Az akkor olyan érzés volt, mintha kitépték volna a gerincemet.
Az zakatolt bennem, hogy miért kell nekem ilyen megpróbáltatásokon átmennem, rossz ember vagyok, amiért ezt érdemlem? Tisztán emlékszem, hogy az anyukám tanácsa milyen sokat segített, hogy ne keresgéljem a miérteket, ami elmúlt, azon már nem lehet segíteni, hanem próbáljak meg a mára gondolni. Nehezen megy, mert az idő nem old meg mindent, vagyis rengeteg idő kell ahhoz, hogy egy ilyen eseményt feldolgozz.
Hogy sikerült innen felállni?
Az vitt előre, hogy ott volt a gyerekem, aki előtt tartani kellett magam és beletemetkeztem a munkámba – egy virágboltban dolgoztam –, ami így terápiaként könnyített a gyászomon. És közben folyamatosan kijártam a sírhoz, ahol Istennel beszélgettem, mindig elmondtam neki, hogy nem hagyom magam megtörni. Nem tudom, honnan jött akkor az a rengeteg erő. Abba fektettem minden energiámat, hogy ne legyek senkinek kiszolgáltatva, és minél több mindent meg tudjak oldani egyedül.
A fordulópont, amikor ráébredtem, hogy sokkal többre vagyok képes, mint gondoltam, az volt, amikor sikerült megteremtenem a pénzt arra, hogy a kis autónkat felújíttassam. Itt kezdődött az önbizalmam fejlődése, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy kiegyensúlyozott életet éljünk. Minél nagyobb az önbizalmad, annál jobban azt érzed, hogy meg tudod oldani, bármit dobjon is az élet.
Három évig gyászoltam a férjemet, azt gondoltam a halála után, hogy én soha többé senkivel nem akarok már párkapcsolatot. Sokáig azért jártam feketében, mert ez taszítja az embereket. Félnek a haláltól, pedig erről beszélni kellene és erre fel kellene készülni.
Marika és unokája
A pozitív hozzáállásod az élethez akkor innen is fakad, hogy ekkor megértetted, hogy véges az idő, amit itt töltünk?
Ki kell használni azt a pillanatot, amiben vagyunk. Átgondoltam az életemet a férjem halálakor. Vannak olyan dolgok, amiket nem tudunk kikerülni, mint hogy meg kell teremteni az asztalra az ételt, ami nem feltétlenül jó szórakozás, de ettől függetlenül minden pillanat értékes. Nagyon rossz anyagi helyzetben voltunk akkor, de a pénz és a boldogságom között nincs összefüggés. Ahhoz, hogy napi szinten ne legyenek problémáim, persze kell a pénz, de a szeretetet, a jó szót nem pénzben mérjük.
Nekem azon túl, hogy megteremtsem a kényelmes életet, nincs szükségem hatalmas vagyonra. Ezerszer inkább választom a kertemet – ami a boldogság kis szigete számomra –, ha megtehetem anyagilag, mint hogy mindenáron felhalmozzak még több pénzt. Mindenkinek szüksége van arra, hogy olyan élményeket gyűjtsön, amik örömmel töltik el, másképp lesz egy halom pénze és mellette sivár élete.
A jelenlegi párod hogyan érkezett az életedbe?
Amikor egyenesbe jöttem saját magammal, akkor éreztem azt, hogy jó lenne nyitni mások felé. Egy társkereső oldalon találtunk egymásra. Úgy regisztráltam, hogy eldöntöttem, hogy most már csak olyan embert engedek be az életembe, akit én választok, és nem csak hagyom, hogy sodorjanak az események.
Imi már az első találkozásunkkor nagyon szimpatikus lett, olyan érzés volt, mintha egy szeretetbuborék venné körül. Bebizonyosodott, hogy jó választás, mert azóta is úgy élünk, hogy nem korlátozzuk egymást, így olyan energia szabadul fel belőlünk, hogy csodákra vagyunk képesek együtt.
Például az elmúlt évünk arról szólt, hogy megvalósítottuk egy nagy álmunkat, összespóroltunk egy kis parasztházra Budapesttől 40 kilométerre, és felújítottuk, idén tavasszal pedig be is költöztünk. Így én minden nap a saját álmomban ébredek és alszom el. Hálás vagyok a sorsnak Imiért és mindenért, ami körülvesz. Imádom a kertet, hogy meg tudjuk termelni magunknak a kis zöldségeinket, biogazdálkodást csinálunk, befőzni is tudunk, mi kell még? Engem ez tesz boldoggá.
A munkád Budapesthez köt, nem borít ki a sok utazás?
Dehogy, minden nap úgy érzem, hogy kirándulok. Nem idegesítem fel magam felesleges dolgokon, mint hogy esik az eső, tömeg van a buszon, vagy hogy sokat kell utazni. A munkám, a takarítás is minden nap sikerélmény, nem úgy végzem, mint valami kellemetlen kötelességet. Nemrég az egyik fiatalember, akinél takarítok, írta nekem, amikor hazaért a tiszta lakásba, hogy “Marika, ez egy varázslat!”. És ezt tényleg így érzem, a káoszt összerendezem, egyfajta meditatív tevékenység.
Egyébként is szeretem a házimunkát, boldoggá tesz, ha otthon csinálom, az pedig főleg örömmel tölt el, hogy amikor másoknál takarítok, akkor őket is boldoggá teszem, ráadásul még pénzt is keresek vele. Abszolút győztes helyzet számomra. Minden nap örülnek nekem és örömet szerzek másoknak. Az idősebbeknél, akik elesettebbek, gyakran a takarításon túl is segítek. Sok helyen már családtagnak számítok, vigyázok a gyerekekre, és úgy várnak, hogy “Jaj, Marika, de jó, hogy jöttél!”.
A titok tehát az, hogy mindenben meglátod a jót.
Igen, ehhez pedig az kellett, hogy minden megpróbáltatáson átmenjek, amit kaptam az élettől. A sok nehézség nélkül ma nem tartanék itt, ahol ilyen pozitívan tudom nézni a világot.
Leülhettem volna, hogy fogjam a fejemet, milyen szerencsétlen vagyok, de úgy döntöttem, hogy inkább szebbé teszem az életemet. Abból főzünk, amink van. De egy döntés kell hozzá, hogy akarjuk, hogy szebb legyen az élet, és tegyünk is érte, hogy elérjük, amit szeretnénk. Ölbe tett kézzel nem megy, az biztos.
Hatalmunkban áll megváltoztatni a körülményeinket, a mai világ arról szól, hogy rugalmasnak kell lenni és alkalmazkodni, változtatni, ha valami nem tetszik. Minden azon múlik, hogy mi van a fejedben, ne pazarold el az energiáidat arra, hogy azon jajgass, milyen rossz neked, vagy hogy gyűlölködj másokkal, tartogasd a haragot, hanem inkább arra fordítsd, hogy megkeresd a kiutat a helyzetből, és tegyél érte, hogy jobb legyen. Ha otthon ülsz és várod a csodát, akkor észre sem veszed a lehetőségeket, és elmegy az élet melletted. Ha mozgósítod magad, akkor pedig jön a felismerés, hogy sokkal többre vagy képes, mint azt gondolnád magadról.
