A kozmetikai ipar, a gyógyszer- és biotechnológiai cégek és az űrkutatás sem tartana ott, ahol, a kísérleti állatok nélkül. Persze nem lehet egy kalap alá venni azokat a jobb sorsra érdemes nyulakat, amelyeken hajlakkot vagy más kozmetikai szereket teszteltek, és azokat az állatokat, amelyeket az emberiség számára nélkülözhetetlen gyógyszerek kifejlesztésében alkalmaztak, mint ahogy az űrverseny is egészen máshogy alakult volna, ha nincsenek egerek, kutyák és majmok.
A kísérleti állatok világnapját minden évben április 24-én tartják. Az első alkalommal 1979-ben rendezett világnapot a brit élveboncolás elleni társaság, a National Anti-Vivisection Society (NAVS) hívta életre. A dátum a társaságot alapító Hugh Dowding születésnapjára esik, a NAVS pedig ilyenkor emlékezik meg a laboratóriumokban elpusztult kísérleti állatokról. Egy ideje a 24-i hetet a kísérleti állatok hetének is nevezik, és világszerte ilyenkor demonstrálnak az állatkísérletek ellen.
Az állatkísérletek azonban megosztják a világot, az amerikai UCLA egyetem 2009-ben például szimpátiatüntetést rendezett az orvosi és biológiai állatkísérletek fontosságát hangsúlyozva, egyben elítélve az állatvédő aktivisták által elkövetett erőszakos cselekményeket.
Anélkül, hogy hitet tennénk bármelyik oldal mellett, összegyűjtöttünk pár legendás kísérleti állatot, amelyek nevéhez fontos tudományos mérföldkövek kötődnek. Lássuk, milyen állatok járultak hozzá civilizációnk fejlődéséhez.
Lajka, Belka, Sztrelka
Alighanem a világ leghíresebb kísérleti állata az a keverék, egykori kóbor kutya, amelyet 1957. november 3-án Bajkonurból lőttek fel a Szputnyik–2 műhold fedélzetén. A küldetést eredetileg is úgy tervezték, hogy Lajka nem fog visszatérni a Földre, annak célja az volt, hogy bebizonyítsa, egy élő szervezet kibírja a kilövés okozta megterhelést, és megbirkózik a Föld körüli pályán tapasztalható súlytalansággal. Bár a korabeli szovjet propaganda azt terjesztette, hogy Lajka az indítás után még több napig életben volt, később bebizonyosodott, hogy a Föld körüli pályára állás után néhány órával elpusztult.
A kutya sorsa ellen a világ több városában tiltakoztak, Lajka végül a moszkvai katonai repülési és űrkutatási orvostudományi intézet közelében kapott szobrot. A brit zeneszerző, Russell Hepplewhite Lajka, az űrkutya címmel operát írt a kutyáról. Ezen a ponton viszont meg kell emlékeznünk Belkáról és Sztrelkáról is, ők voltak ugyanis az első kutyák, akik túlélték az űrrepülést, és sikeresen vissza is tértek a Földre.
Dolly, a klón
Az 1996. július 5-én született birka azzal írta be magát a történelembe, hogy ő lett a világ első klónozott emlőse. A folyamatot tökéletesítő Ian Wilmut egy petesejt magját eltávolította és a helyére beültette a klónozni kívánt állat sejtmagját, így pontosan lemásolva egy élő állatot. A birka hatéves kort élt meg, 2001. február 14-én egy birkáknál rendkívül gyakori betegséget kapott, amelyből először ugyan kigyógyították, de 2003-ban mégis elpusztult. Halála után Dollyt kitömték, és Edinburgh városában állították ki.
Miss Baker és Miss Able
Belka és Sztrelka amerikai kollégája volt, azzal a különbséggel, hogy Miss Baker nem kutya, hanem egy közönséges mókusmajom volt, Miss Able pedig egy, a Jóbarátokból is ismert, úgynevezett rézuszmajom. Ők már voltak olyan szerencsések, hogy túléljék a Föld körüli pályát, és egy darabban vissza is térjenek a bolygóra. Előttük Albert, Albert II, Albert III, Albert IV, Albert V, Yorick (Albert VI) és Gordo nem voltak ilyen szerencsések. Miss Baker egyébként kifejezetten szép kort ért meg, 1984. november 29-én, 27 évesen pusztult el.
Koko, a gorilla
Kokónak elsőre talán nem annyira cseng ismerősen a neve, mint Lajkáé vagy épp Dollyé, de ha azt mondjuk, ő az a gorilla, amely több mint ezer jelnyelvi jelet megtanult, talán többeknek ismerős a története. Kokót a Stanford egyetem pszichológiai tanszékének munkatársa, Penny Peterson vette maga mellé, aki megtanította a nőstény gorillát a nyelvi jelek használatára. Bár Peterson kutatásaival kapcsolatban megoszlanak a vélemények, azt általánosan elfogadott, hogy Koko nagyjából egy pár éves gyerek szintjén képes kommunikálni, 2004-ben pedig azzal került be a tévék hírműsoraiba, hogy 1–10-es skálán képes volt megmutatni, hogy mennyire fáj a foga. A jelenleg 45 éves állat egyébként igen barátságos, és egyike azon kevés nem emberi lénynek, amelyről tudjuk, hogy házi kedvencet tart. Koko először 1984-ben kapott egy plüssállatot, azonban nem volt vele elégedett, nem játszott vele, és gyakran a “szomorú” jelet mutatta gondozóinak. Végül születésnapjára megengedték neki, hogy kiválasszon egy kiscicát egy alomból. Koko egy szürke cicát választott, akit All Ballnak nevezett el. Patterson szerint a gorilla úgy bánt a kiscicával, mintha a saját kölyke lett volna, amikor pedig néhány hónappal később a cica kiszökött a ketrecből, és elgázolta egy autó, a gorilla folyamatosan a “szomorú, sírás, szomorú, rossz” jeleket mutatta. 1985-ben ezért újabb cicákat kapott, egyből kettőt is, amelyeket Lipsticknek és Smokynak nevezett el.
A sort természetesen még hosszan lehetne folytatni, elég csak Pavlov legendás kutyájára gondolni (Schrödinger macskája szerencsére csak elméletben létezett), de ott vannak a kevésbé “divatos” kísérleti állatok, a patkányok, rovarok, kétéltűek is, amelyeket névtelenül áldozunk fel a tudomány oltárán. A mai nap róluk, illetve a tudományról egyaránt, illetve a kozmetikai ipar megkérdőjelezhető etikájú gyakorlataihoz felhasznált szerencsétlen állatokról is szól.