nlc.hu
Aktuális
Horgászott az emberkereskedő, amikor elfogták a rendőrök

Horgászott az emberkereskedő, amikor elfogták a rendőrök

Már a holland rendőrség is kereste azt a magyar férfit, akit emberkereskedelem és prostitúció miatt köröztek. József aztán Magyarországon épp pecázás közben akadt horogra.

A holland rendőrség 2017 áprilisában kereste meg a magyar nyomozókat azzal, hogy segítsenek elfogni a 44 éves férfit. H. József ellen már kiadták a nemzetközi elfogadó parancsot emberkereskedelem és kerítés miatt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési nyomozói azonnal hozzáfogtak a magyar bűnöző felkutatásához. Azt már tudták, hogy H. József Hollandiában nőket prostitúcióra kényszerített, akik összesen 500 ezer eurót (155 millió forint) “kerestek”. A szexmunkások bevételükből naponta több mint ezer eurót adtak le H. Józsefnek.

A magyar nyomozók gyorsan kiderítették, hogy a bűnöző épp Magyarországon tartózkodik. A körözött férfi vasárnap délután békésen horgászott a Székely község melletti víztározónál, amikor lecsaptak rá.

Az emberkereskedelemmel és prostitúcióra kényszerítéssel vádolt férfit a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon előállították, Hollandiának történő átadásáról a későbbiekben dönt a bíróság  írja a Police.hu.

Székely közelében horgászott az emberkereskedő

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top