Aktuális

Egykori barátja harapta le az ujját

A férfi pénzt követelt korábbi barátjától, ám az nem volt hajlandó fizetni, ezért rátámadt.

2009-ben egy férfi 200.000 forint kölcsönt adott egy barátjának. Abban is megállapodtak, hogy a barát egy több mint 900.000 forint értékű elzálogosított aranylánc zálogjegyét átadja cserébe, és ezzel kiegyenlítettnek tekintik a tartozást.

2014-ben azonban a barát már úgy gondolta, hogy rossz “üzletet kötött”, ezért különböző összegeket kezdett követelni a sértettől, és hogy a követeléseinek nyomatékot is adjon, folyamatosan bántalmazással fenyegette korábbi barátját.

Az események akkor vettek új fordulatot, amikor a felek 2015. április 17-én délben Szolnokon véletlenül összetalálkoztak. A vádlott a gépkocsijából elővett egy teleszkópos botot – ún. viperát – amellyel egykori barátjára támadt. A fejre irányuló nagy erejű ütést a sértettnek a bal keze felemelésével sikerült elhárítania. Az ütés erejét jól mutatja, hogy a fém eszköz a férfi alkarján darabokra tört. Ezt követően dulakodás kezdődött a felek között, amelynek során a felbőszült vádlott leharapta a sértett bal keze kisujjának körmös ujjpercét.

A további bántalmazásnak az vetett véget, hogy a közelben tartózkodók közül többen a megharapott férfi segítségére siettek, és lerángatták róla a vádlottat.

Az események után a vádlott az interneten keresztül is tovább fenyegette a sértettet, és közölte, hogy meg fogja őt ölni.

A Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását kezdeményezte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top