nlc.hu
Aktuális
Így lőhette le véletlenül 9 éves lányát a miskolci apa

Így lőhette le véletlenül 9 éves lányát a miskolci apa

Kiderült néhány részlet annak a kislánynak a halálával kapcsolatban, akit tulajdon apja lőtt le Miskolcon hétfő éjjel.

Egy igen kis méretű pisztolyból leadott véletlen lövés végzett egy 9 éves miskolci kislánnyal, a fegyvert az apa sütötte el. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatójából kiderült, hogy a férfi szomszédja hosszabb időre elutazott, értékesebb tárgyait összepakolta, és rábízta a gyanúsítottra, hogy őrizze meg – ezek között volt a csőre töltött fegyver.

A végzetes estén a  férfi kíváncsiságból átnézte a nála hagyott szatyrokat. Az egyikben talált rá az igen kicsi, egy nagyobb tenyérben jószerivel észre sem vehető fegyverre, amelyet addig forgatott, nézegetett, amíg az el nem sült. A golyó a kislányt találta el, akit kórházba szállítottak, de nem tudták megmenteni az életét.

A nyomozók a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították az apát, akit gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt hallgatnak ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top