Elég öt percet eltölteni a főváros egyik forgalmas pontján ahhoz, hogy belessünk a mellettünk elszáguldó autókba, és megszámoljuk, vezetés közben hány sofőr kezében van ott az okostelefon. Van, aki “csak” a pirosban simítja végig az érintőképernyőt, van, aki a kormánynak szorítja a kütyüt, hogy az utat is lássa haladás közben, és olyan is akad, aki nem rest, és vezetés közben chatel.
Ma reggel, amikor a belváros egyik forgalmas gyalogátkelőhelyén a pirosnál várakoztam, nyolc mobilozó sofőrt számoltam össze, akik minimum 50 km/órával húztak el az orrom előtt, és csak arra bírtam gondolni, hogy mégis mit gondol magában az ilyen ember? Hogy veszi a bátorságot és a nemtörődöm hanyagságot ahhoz, hogy egy mozgásban lévő, bikaerős jármű kontrollját akár csak másodpercekre elveszítse? Hogy merészel elmenni addig, hogy saját, gyermekei és vadidegenek testi épségét kockára tegye? Miért nem vigyáz magára? Miért kockáztatja, hogy árvát és özvegyet csinál szeretteiből? És egyáltalán, milyen jogrend az, amely nem tiltja a mobilozást elég durván ahhoz, hogy egy életre leszoktassa erről az autóst?
Nem lenne egy árva szavam sem, ha ezek a sofőrök egy lakatlan szigeten élnének, és kárt csak maximum magukban tehetnének, de olyannyira nem ez a helyzet, hogy tulajdon életükön kívül másodpercenként egy tucat másik ember testi épségével játszanak – sokszor a mögöttük ülő gyerekükével, aki vakon bízik abban, hogy apa és anya tudja, mit csinál.
Pedig dehogy tudja! Anya csak annyit tud, hogy azonnal meg kell nézni, mit üzent a legjobb barátnő, hány lájk van a reggeli bébis poszton, és megnézze a banktól kapott smst, apának pedig muszáj megnézni a céges mailt, az esti meccs eredményét és a bevásárlólistát, amit anyu chaten dobott át. De se apu, se anyu nem érzi a veszélyt, mert még soha nem tapasztalta, mert biztonságos autót vezet, mert még soha nem ölt meg senkit, senkijét nem veszítette el egy olyan barom miatt, mint amilyen ő maga.
Nem kell számadatokkal és esettanulmányokkal bizonyítani, hogy tudjuk, a magyar sofőröknek csak kis százaléka vezet jól – vagyis ura járművének, tudja mennyit tud az autója, mennyit tud ő maga, nem kísérti a sorsot, és nem attól nő nagyra a férfiassága, ha tövig nyomja a gázt. Legyünk őszinték, az autósok zöme bizonytalan, vezetői etikettel nem rendelkezik, sokak számára pedig egy egyszerű parkolás, Y-fordulás is izzasztó – és ha ezeket a vezetői adottságokat megfejeljük egy kis mobilozással, minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy mindennap komoly életveszélyben vagyunk.
Persze nem kell kiállnom az utcára ahhoz, hogy lássam, mennyire nem veszik komolyan a mobilozást az emberek. Nem egy barátommal, családtagommal vesztem össze ezerszer amiatt, hogy vezetés közben hanyagul előkapták az okostelefont. Sajnos a felháborodásom mit sem ér, pontosan tudom, hogy miután kiszállok az autóból, újra az okostelefon fénye világítja meg bamba arcukat.
