Aktuális

Orvoshiány miatt nyáron csökkentett üzemmódban működik a jászberényi kórház

Júliusban és augusztusban részlegesen szüneteltetniük kell a belgyógyászati, a krónikus és a rehabilitációs osztály működését.

Dr. Sinkó-Káli Róbert, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház megbízott főigazgatója elmondta, csak az osztályok részleges szüneteltetésével tudják megoldani a dolgozók nyári szabadságának kiadását. Épp ezért a krónikus osztályon 24, a belgyógyászaton 18-20 és a rehabilitációs osztályon 15 ágy működésének szüneteltetését rendelte el.

Orvoshiány miatt nyáron csökkentett üzemmódban működik a jászberényi kórház

A főigazgató a Szoljon.hu-nak beszélt arról is, alig van olyan osztályuk, ahol ne lenne orvoshiány, már a szülészet is ebbe a kategóriába került. Szerinte a vidéki kórházakban kritikus állapotban van az orvos-, nővér- és az asszisztenslétszám. A jászberényi kórházban a belgyógyászaton a legnagyobb a probléma, ahol nemrég lemondott az osztályvezető főorvos, így erre a helyre is keresniük kell valakit.

Sinkó-Káli Róbert elmondta, orvosok mellett nővéreket is keresnek, ugyanis a szakszemélyzet létszáma is elmarad a szükségestől. Szerinte ennek oka részben az, hogy a végrehajtott, illetve a tervezett béremelésekkel együtt sem elég vonzóak a nővérfizetések. “Rengetegen vállaltak munkát külföldön. Mostanra ugyan a munkaerő-kiáramlás üteme csökkent, de akik kinn vannak, még nem jönnek vissza.

Olvass még többet az orvoshiányról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top