Aktuális

Szakérettségi: lemondott a tételkészítő bizottság vezetője

Lemondott a tételkészítő bizottság vezetője, mert a szakmai érettségi írásbeli vizsgák közül a gépészetvizsgán a diákok eredményei az országos átlaghoz képest elmaradtak.

“A tételkészítő bizottság vezetője, átérezve felelősségét, bejelentette lemondását” – közölte a Magyar Idők megkeresésére a Nemzetgazdasági Minisztérium. Mindez azért történt, mert a gépészeti ismeretek ágazati érettségi vizsga eredményei az országos átlaghoz képest kevésbé lettek sikeresek. Az érettségi vizsga feladatsora a kerettantervi követelményeknek mindenben megfelelt ugyan, azonban a korábbi szakmacsoportos érettségihez képest a tételkészítő bizottság a hangsúlyt máshova helyezte. Ez okozhatta, hogy az ágazat többi területéhez viszonyítva a gépészetvizsgán a diákok összességében gyengébben teljesíttettek. 

Nem lehetett például függvénytáblázatot használni a vizsgán, az NGM szerint azért, mert az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló rendeletben a használható segédeszközök között nem szerepel a függvénytáblázat. Ugyanakkor a minisztérium hozzátette a lap kérdésére, hogy a tapasztalatok alapján javaslatot tesznek a használható segédeszközök felülvizsgálatára.

Az ágazati összesítésből Pölöskei Gáborné, az NGM szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára szerint az derül ki, hogy jól szerepeltek a diákok közgazdaságtanból, ügyvitelből, egészségtanból és a turisztika területén, a legtöbb jeles érdemjegyet pedig informatikából kapták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top