A 25 éves R. József június 28-án 6 óra körül a Püspökladány felől Záhony irányába közlekedő vonaton utazott, amikor Debrecenben, a Csapókerti vasútállomásnál a kalauz elkérte tőle a menetjegyet. A fiatal férfi azonban nem rendelkezett érvényes menetjeggyel, ezért vitatkozni kezdett a kalauzzal, aki megkérte, hogy az állomáson szálljon le a vonatról.
Az agresszív férfi leszállt ugyan a járműről, közben folyamatosan szidta a kalauzt, majd az állomás peronja mellett lévő köveket felmarkolta és azokkal megdobta őt és a vonatot. A kalauz a helyszínen visszatartotta a hajdúhadházi férfit, akit a kiérkező rendőrök elfogtak, és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozóknak R. József beismerte a bűncselekmény elkövetését.
A rendőrség a férfival szemben – szabadlábon hagyása mellett – közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást.