Aktuális

Kellemetlen meglepetés várta Trumpot Németországban

Az amerikai elnök európai körútja során Hamburgba is elutazott, hogy részt vegyen a G20-csúcstalálkozón. Érkezése után azonban kiderült, hogy akadt egy kis bökkenő…

Egy amerikai elnöki látogatást már hónapokkal korábban elkezdenek megszervezni, hiszen a világ legnagyobb gazdaságát és legerősebb katonai erejét irányító ember utaztatása során rengeteg szempontot figyelembe kell venni a biztonságtól a logisztikáig. Az elnök védelmét biztosító Secret Service ügynökei már jóval korábban megérkeznek a helyszínre, hogy felmérjék a lehetséges kockázati tényezőket.

Éppen ezért igen meglepő, hogy a Hamburgba érkező Donald Trump és kísérete a helyszínen döbbent rá, hogy az amerikai elnöknek nincs szállodai szobafoglalása – írta a tegnapi nap folyamán a BuzzFeed.

A weboldal értesülései szerint a Fehér Ház túl sokáig várt a szobafoglalással, a hamburgi luxusszállók lakosztályai pedig egészen egyszerűen elfogytak, mivel a G20-csúcstalálkozóra rengeteg külföldi vezető és diplomata érkezett.

Donald Trump bizonyára nem örült, amikor Hamburgba érve meghallotta a hírt (Fotó: Getty Images)
Donald Trump bizonyára nem örült, amikor Hamburgba érve meghallotta a hírt (Fotó: Getty Images)

A Hamburger Abendblatt című helyi lap szerdai cikke szerint az amerikai kormány a Four Seasons szállodaláncban szeretett volna lakosztályokat foglalni, azonban a hotelt teljes egészében Szaúd-Arábia delegációja foglalta le, annak ellenére, hogy a szaúdi király nem is vesz részt a G20-on, helyette csupán korábbi pénzügyminisztere érkezett Hamburgba.

Az is felmerült lehetőségként, hogy Trump és kísérete Berlinben száll majd meg, és helikopterrel érkeznek a G20 helyszínére. Az Associated Press viszont úgy értesült, hogy végül az amerikai Szenátus hivatalos hamburgi vendégházában szállásolják majd el az elnököt, míg kíséretét az amerikai konzulátuson.

Nem ez az első alkalom, hogy a Trump-kabinet hasonló logisztikai bakit vét: a Bloomberg írt arról az esetről, amikor Rex Tillerson külügyminiszter szintén egy németországi G20-találkozóra érkezett Bonnba, és akkor szembesült vele, hogy a városban elfogytak a szállodai szobák. Az első számú diplomáciai vezetőnek ezért egy közeli kis falu szanatóriumában tudták csak megoldani az elszállásolását.

Az ok egyszerű: Donald Trump hatalomátvétele még mindig nem ért teljesen véget, rengeteg helyen még az Obama-kormányzat hivatalnokai dolgoznak, egyszerűen azért, mert a jelenlegi amerikai elnöknek és csapatának nem sikerült időben megoldani a több száz kormányzati alkalmazott cseréjét. Az amerikai külügyminisztériumban például a mai napig nincs kinevezve a Külügyi Missziók Hivatalának igazgatója, aki az amerikai diplomaták külföldi útjainak biztosítását szervezi. A Tillerson által vezetett State Departmentben 124 kulcspozícióból egyelőre csak kilencet sikerült betölteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top