Aktuális

Donald Trump új mélységeket ért el a legutóbbi videójával

Donald Trump amerikai elnök eddig sem ápolt túl jó kapcsolatot a médiával, most hétvégén azonban olyat tett, amire hivatalban lévő elnök esetében még nem volt példa.

Donald Trump szemét eddig is csípték azok a médiumok, amelyek merészeltek kritikát megfogalmazni vele szemben. Már a kampánya során bedobta a “fake news”, vagyis az álhír fogalmát, hogy ezzel vegye el az élét az ellene irányuló médiafigyelemnek. Emlékezetes, hogy egyik tanácsadója, Kellyanne Conway alkotta meg az “alternatív tények” fogalmát, ami a hazugság elegáns körülírása.

Az amerikai elnök legutóbb július 2-án nyilvánult meg Twitter-csatornáján, az üzenet tartalma azonban több szempontból is aggasztó. Donald Trump ugyanis ezúttal a CNN hírcsatornának ment neki, ha úgy vesszük, szó szerint.

Történt ugyanis, hogy a CNN lehozott egy cikket, amely azt az állítást tartalmazta, hogy az amerikai elnök egyik közeli szövetségesét egy orosz bankhoz köthető kapcsolatai miatt vizsgálja a Szenátus. Bár a hírcsatornánál működik egy Triadnek nevezett minőség-ellenőrző rendszer, amelynek értelmében egy értesülést akkor lehet tényként közölni, ha legalább három, egymástól független forrás is megerősítette azt, ebben az esetben hiba csúszott a gépezetbe. A CNN-nek ezért helyreigazítást kellett közölnie, és a csatorna bocsánatkérést is kiadott. Az a három újságíró, amelyik részt vett az anyag elkészítésében, azóta távozott pozíciójából, vállalva a felelősséget.

Elnöki pankráció

Donald Trump ennek ellenére a tegnapi nap során egészen különleges módon szállt bele a hírcsatornába páros lábbal. A Twitter-csatornájára feltöltött videón ugyanis az látszik, ahogy ő maga, öltönyben és nyakkendőben nekiront egy embernek, akinek a fejét a CNN logójával takarták ki. Trump földre löki a férfit, majd ráveti magát, és ütlegelni kezdi.

A videó eredetileg 2007-ben készült, amikor Trump az Egyesült Államokban rendkívül népszerű pankrációmérkőzéseket szervező World Wrestling Entertainment (WWE) rendezvényén vett részt. A földre tepert férfi egyébként Vince McMahon, a WWE elnöke, a jelenet pedig természetesen megrendezett show-elem volt.

Egy képkocka az elképesztő videóból. Felül az Egyesült Államok jelenlegi elnöke látható (Fotó: Twitter/Donald Trump)
Egy képkocka az elképesztő videóból. Felül az Egyesült Államok jelenlegi elnöke látható (Fotó: Twitter/Donald Trump)

Tíz évvel ezelőtt ez a videó többé-kevésbé a helyén volt. Azért többé-kevésbé, mert az akkor 60 éves Trump ugyan nem kelti komoly üzletember benyomását a verekedés közben, de az is tény, hogy az amerikai trash-médiában is nyomuló ingatlanmogul ezzel a fellépésével tökéletes marketingeszközt választott, amennyiben a bulvárlapokban való szereplése és az általános médiafigyelem volt a célja.

Most azonban egészen más megítélés alá esik ugyanez a felvétel, főleg, hogy McMahon arca helyére a CNN logója került. Trump megnyilvánulásait ugyanis amerikai elnökként az egész világ figyelemmel kíséri, míg tíz évvel ezelőtt tényleg csak a reality show-k közönségét érdekelte, hogy mivel foglalkozik a nagyhangú milliárdos. A CNN-ütlegelő videó a hozzá tartozó Twitter-üzenettel együtt azonban bekerül az amerikai elnöki archívumba – ugyanoda, ahová például John F. Kennedy 1961-es beiktatási beszéde (amelyben elhangzott a híres idézet: “Ne azt kérdezd, mit tehet érted az országod, hanem hogy te mit tehetsz az országodért”), Ronald Reagan 1987-es Nyugat-Berlinben elmondott szónoklata, amelyben a berlini fal lebontását követelte Mihail Gorbacsovtól, vagy éppen Abraham Lincoln gettysburgi beszéde, amely az amerikai történelem egyik legnagyobb hatású elnöki megszólalása volt.

Ebbe a sorba kellene beilleszteni a CNN-nel verekedő Trump elnököt. Nem véletlen, hogy az üzenet publikálását követően hatalmas felháborodás söpört végig az amerikai médián és a politikai palettán is. A CNN természetesen elítélte a támadást: Brian Stelter, a csatorna munkatársa azt írta, “szomorú nap, amikor az Egyesült Államok elnöke az újságírókkal szembeni erőszakra buzdít”, illetve hogy ez a húzás “mélyen az elnöki hivatal méltósága alatt van”.

De a hagyományosan baloldali-liberálisnak tartott csatorna mellé állt számos Trump-szimpatizáns is. Bill Kristol konzervatív publicista például egyenesen a Római Birodalom bukásához hasonlította Trump ámokfutását.

“Lenyűgöző gyorsasággal ismételjük meg a Római Birodalom felemelkedését és bukását” – írta Twitter-csatornáján Kristol. “Ami a rómaiaknak évszázadokba került, azt mi hónapok alatt elértük.”

A Trump-kabinet különböző szinteken dolgozó munkatársai azért igyekeztek elbagatellizálni a dolgot. Tom Bossert, az elnök belbiztonsági tanácsadója például az ABC csatorna This Week című műsorában azt mondta: “Büszke vagyok az elnökre, amiért olyan platformot hozott létre Twitteren, amelyen keresztül közvetlenül beszélhet az amerikai emberekhez.”

Amikor a műsorvezető megkérdezte, hogy Bossert szerint a videó nem tűnik-e fenyegetőnek a médiára, az újságírókra nézve, a tanácsadó azt mondta: “Senki sem tekinti ezt a videót fenyegetésnek – legalábbis remélem.”

Ana Navarro, az ABC tudósítója, aki korábban a CNN-nek is dolgozott, azt mondta, Trump videója “nyílt felhívás az erőszakra”.

Hazudott a Fehér Ház szóvivője

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház sajtófőnöke a botrányt követően azt mondta: “Az elnök semmilyen formában, soha nem mondott semmi olyat, ami bárkivel vagy bármivel szembeni erőszakra buzdítana. Épp ellenkezőleg, az elnök csak ellentart, és igyekszik megvédeni magát.”

Sanders állításait nehéz komoly arccal végighallgatni, Donald Trump ugyanis egy 2016-os kampányrendezvényén azt mondta, ha valakiről úgy gondolja a hallgatósága, hogy arra készülne, hogy paradicsommal dobja meg őt, nyugodtan “verjék ki belőle a szart is“. Trump azt is hozzátette, ha valaki ezt megteszi, szívesen állja a jogi költségeit is.

A videós tweet néhány nappal azután íródott, hogy Donald Trump kifejezetten gusztustalan stílusban támadta Mika Brzezinski és Joe Scarborough műsorvezetőket. Brzezinskit például “alacsony IQ-júnak nevezte”, illetve azt mondta róla, hogy “olyan buta, mint a kő”, Scarborough-t pedig simán csak őrültnek titulálta. Brzezinskiről egyébként egy olyan tweetet is közzétett, amelyben a műsorvezető orvosi beavatkozásán gúnyolódott. Az esetet akkor is mélyen elítélte mindenki, a politikai paletta mindkét oldaláról.

Messzire gurult Donald Trump gyógyszere (Fotó: Getty Images)
Messzire gurult Donald Trump gyógyszere (Fotó: Getty Images)

“Nyilvánvalóan úgy gondolom, hogy ez egy megengedhetetlen megjegyzés volt” – mondta az esettel kapcsolatban a republikánus Paul Ryan, az amerikai képviselőház elnöke. “Próbáljuk tompítani a politikai diskurzus élét és civilizáltabbá tenni azt, ez pedig nyilvánvalóan nem segít ebben.”

Ami Trump médiával szemben megfogalmazott vádjait illeti, az amerikai elnöknek először a saját háza táján kellene sepregetnie: a The Washington Post ugyanis egy külön oldalon ellenőrzi az elnöki állítások igazságtartalmát. A Fact Checker oldalán olvasható információkból kiderül, hogy Donald Trump gyakran saját magának is ellentmondó, sokszor pedig teljesen légből kapott információkkal dobálózik nagy nyilvánosság előtt.

Az amerikai elnök egyébként annyit mondott kritikusainak, akik szerint a hivatalhoz méltatlan a viselkedése: “Nem elnöki módon használom a közösségi médiát, hanem MODERN ELNÖKI MÓDON.”

Kérdés, hogy ez mennyire egyeztethető össze Melania Trump first lady online zaklatás ellen indított kampányával. Igaz, az egykori modell valószínűleg azért jelentette be, hogy síkra száll a cyberbullying ellen, hogy ezzel enyhítse a férje által okozott kárt, amikor előkerült róla az azóta világszerte ismertté vált hangfelvétel, amelyen azzal kérkedik, hogy simán megúszhatja a nők elleni szexuális zaklatást is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top