Nem hagyták érvényesülni, hát más utat keresett magának
Az 1921-ben, Budapesten született Szenes Hanna maga sem gondolta volna gyerekkorában, hogy egyszer nemzeti hős lesz belőle. Már korán meg kellett tapasztalnia az élet kegyetlen valóságát, amikor édesapját elveszítette hatéves korában. Édesanyja egy magán-leányiskolába íratta őt, ahol kitűnően teljesített. Hatalmas tervei voltak, író és költő akart lenni, de újra és újra szembesülnie kellett a hátrányos megkülönböztetés következményeivel. Nem mehetett ugyanis egyetemre a zsidótörvények miatt. Elveiért, álmaiért feladta viszonylag jó anyagi helyzetű életét, írói, költői terveit, és a zsarnokság ellen fordult. Mivel az előbbre jutásban akadályozva volt, és a küszöbön állt a második világháború, 1939-ben kivándorolt Palesztinába. Úgy gondolta, hogy majd ott új életet kezd, és ha itthon nem engedik, majd odakint teszi magát hasznossá. Így is lett. Rövid, de annál eseménydúsabb élete volt. Ahogyan írta:
Az embernek kell hit, kell, amiért lelkesedni lehet, kell hogy érezze, nem fölösleges, hiábavaló az élete.
fotó: wikipedia
Különleges főhadnagyként a magyar zsidók életét mentette
Hanna Palesztinában csatlakozott a Haganához, a zsidó fegyveres védelmi szervezethez. “Rém nehéz egyáltalában megtalálni azt az utat, amely se nem megalázkodás, se nem büszkeség, se nem elvonultság, és nem is tolakodás. Éppen azáltal, hogy küzdenünk kell, nehezebb elérnünk a céljainkat, ezáltal fejlődünk, és leszünk kiválóbbak” – vélte.
Hanna annak a 17 magyar zsidónak az egyike lett, akiket a második világháború idején arra képzett ki a brit hadsereg, hogy szó szerint halált megvető bátorsággal ugorjanak le ejtőernyővel a volt Jugoszlávia területére, és akadályozzák meg a magyar zsidók deportálását a második világháborúban. 1944 márciusában le is dobták őket egy repülőről. A feladatot főhadnagyi rangban bár bátran vállalta, teljesíteni már nem tudta.
Megkínozták, de megtörni soha nem tudták
Hanna és társai 1944 májusára értek a magyar határhoz, ahol nem tudni, hogy miért, árulás, vagy kísérői határozatlansága miatt, de Hannát elfogták, és megtalálták nála rádió-adóvevőjét. Azonnal börtönbe vetették, és a Gestapo megkínozta, de ő még ekkor sem árulta el küldetése mibenlétét. Hiába igyekeztek, nem tudták őt megtörni. Olyannyira nem, hogy a börtönben töltött hónapok alatt sem roskadt össze, mindvégig hitt az emberségben, az igazságban, még akkor is, ha végül mást kellett megtapasztalnia. Ottlétekor ő tartotta a lelket rabtársaiban, verseivel egy kis reményt varázsolt számukra a mindennapokba. Ahogyan ő írta:
“Vannak csillagok, amelyeknek fénye világít a földön, mikor ők maguk már rég nincsenek a helyükön. Vannak emberek, akiknek csillogó emléke világít, amikor ők maguk már nincsenek köztünk. Ezek a fények csillognak, és különösen, ha sötét az éjjel: mutatják az utat az embernek.”
Ő is ilyen volt.
Tudta, hogy kivégzik, de nem félt a haláltól
Angol tisztként Szenes Hanna kérte, hogy a nemzetközi jog szabályai szerint járjanak el vele a tárgyaláson, de végül nem így történt. Az ítéletet tárgyalás és a Hanna jelenléte nélkül hozta meg a bíró novemberben.
A halálos ítélet közlésekor kérhetett volna kegyelmet, de a lány értelmetlennek találta, sőt elveivel ellentétesnek ítélte azt, hogy gyilkosoknál, fajgyűlölőknél könyörögjön az életéért.
Hannát november 7-én kivégezték a Margit körúti Hadik laktanyában. Mindössze 23 évesen kivégzőosztag elé állították. Legalábbis a hivatalos verzió szerint. A későbbi exhumáláskor ugyanis azt állapították meg, hogy egyszerűen tarkón lőtték. Halálának gondolata sem töltötte el őt félelemmel, hihetetlen bátorsággal nézett szembe a rá váró borzalommal, egyszerűen konstatálta, hogy nem sikerült legyőznie az embertelenséget. Utolsó versében így írt:
Huszonhárom lennék most júliusban… Merész játékban számra tettem, a kocka perdült – veszítettem.
Judith Varnai Shorer izraeli nagykövet felavatta Szenes Hanna költő, az ellenállási mozgalom mártírja emléktábláját Izrael nagykövetségének épületében. Szenes Hanna Izrael nemzeti hőse, a közel-keleti országban számos utca, tér viseli a nevét. – MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Millióknak mutatott példát
Honnan volt egy fiatal lányban ennyi bátorság és erő? Talán elhatározás kérdése volt. Ahogyan egy 1936-os naplójában írta: “Én egy nagy lélek szeretnék lenni.” Sikerült neki. Hatalmas lélek volt ő, aki életét adta az elveiért, az eszméiért, az emberi jogokért, mások életének megmentéséért, mert hitt egy jobb világban. Nevét az egész világon ismerik, hiszen példamutatásával milliókat ösztönzött arra, hogy tegyenek az embertelenség és az igazságtalanság ellen, és ne hagyják magukat alávetni a zsarnokságnak. Így búcsúzott az élettől:
“Boldog a gyufa, mely elégve szítja a lángot, boldog a láng, mely szíveknek mélyén lobogott, boldog a szív, mely dicsőn múlt ki a világból, boldog a gyufa, mely elégve szítja a lángot.”
Szenes Hanna hamvait 1950-ben Izraelbe vitték, ahol a mai napig nemzeti hősként tisztelik.
