Aktuális

Részeg lehetett a mezőcsáti férfi, amikor rágyújtotta a házat a családra

A gyanú szerint szülinapozás után, ittasan gyújtotta fel a házat, miközben tudta, hogy az édesapa három gyerekével bent alszik.

Egy hónapra előzetesbe került a 36 éves B. Csaba, aki hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőcsáton rágyújtotta a házát egy bent alvó családra. Az épületből egy 14 éves lány és egy 12 éves fiú még élve kijutott, de apjuk másfél éves testvérükkel együtt bennégett – közölte a Miskolci Törvényszék.

Részeg lehetett, amikor rágyújtotta a házat a családra a mezőcsáti férfi

MTI Fotó: Balázs Attila

A bíróság azt írja, a férfi a gyermekeit egyedül nevelő apával élt egy házban, de külön lakrészben. Sokat veszekedtek, a vitának pedig gyakran az lett a vége, hogy a gyanúsítottat elzavarták. Ez történt a tragédia előtt is, amikor egy szülinapozás után ittasan éjjel hazatért, és hangoskodott. A sértett édesapa rászólt, hogy hagyja abba, mert felkelnek a gyerekek.

A férfi ekkor elment, majd a hajnali órákban a gyanú szerint szándékosan tüzet okozott, miközben tudta, hogy az édesapa a három gyerekével bent alszik.

A füstre a 14 éves lány ébredt fel, aki felkeltette apját és testvérét. A két nagyobb gyerek kimenekült, az édesapa pedig visszament a másfél éves kislányért, de a gázpalack felrobbant, és ez a halálukat okozta.

Részeg lehetett, amikor rágyújtotta a házat a családra a mezőcsáti férfi

MTI Fotó: Balázs Attila

Kiemelkedő tárgyi súlyú ügyről van szó, írja a törvényszék, több ember, valamint tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt indult az eljárás.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top