“Nem katonának készültem, egészen más terület vonzott. Kozmetikus lettem és az iskola elvégzése után vállalkozóként dolgoztam – kezdi történetet a mindig mosolygós Tompek Kornélia főtörzsőrmester, aki a veszprémi radarezrednél szolgál. – Több évet húztam le a szakmában, de sokszor éreztem úgy, hogy új utat kell keresnem. A katonaság mindig az életem része volt, a nagybátyám a közeli laktanya parancsnokaként szolgált.Katonacsaládban nőttem fel, sok gyerekkori emlékem van az egyenruhás életről. Egy nap a nagybátyám felvetette, hogy nem vonulnék-e be. A húgom akkor érettségizett, így együtt gondolkoztunk el rajta, aztán arra jutottunk, hogy megpróbáljuk. Szentendrén kaptunk alapképzést, majd én Veszprémbe, a testvérem pedig Győrbe került” – mesél a kezdetekről.
Fotók: Tóth László
“Nőként már a kiképzések alatt is nagy volt a nyomás és persze a teljesítési kényszer. Sokan kiestek az elején, akik viszont bent maradtak, azok azóta is mindannyian a honvédség kötelékében dogoznak. Ők tudják, hogy ezt akarják csinálni. Én mindenképpen a saját lábamra akartam állni, úgy éreztem, hogy van helyem a seregben. Biztos pontot kerestem, na meg kiszámítható jövőt szakmailag és anyagilag is.”
“A párom mindig azt mondja, hogy ha nem ismerne, és nem tudná, hogy katona vagyok, akkor is egyből azt gondolná rólam, hogy egyenruhában élem az életem. Persze nem sorakoznak otthon a gyerekeink, de az biztos, hogy fegyelmezettek és szabálykövetőbbek lettek, ahogyan mi is. Az effajta életnek számtalan előnye van: az itteni tapasztalatok, élethelyzetek sokat segítenek nekem a civil életben.”
“Sokat változtam. Úgy érzem, jó a sorsom. Itt a kollégák mellett nem vagyok kitéve semmiféle atrocitásnak. Az egy év a kiképzés lelkileg és fizikailag is megerősített. Megtanultam alkalmazkodni. A párom, aki maga is katona, sokszor mondja, hogy még nála is sokkal keményebb vagyok, és jobban tartom magam az elhatározásaimhoz, elveimhez, mint a legtöbben. Azt gondolom, az ilyen és ehhez hasonló pályákon mi, nők mindig hátrányból indulunk. Én ráadásul a fehér köpeny és az illatos krémek világából nyergeltem át, onnan ástam be magam a földbe, ha kellett.”
“Nem bántam meg, hogy katona lettem. Megtaláltam a hivatásom. A biztos fizetés és a juttatások pedig megnyugtatóak. Tudom, hogy itt számítanak a munkámra, a katonaságot a hivatásomnak tartom, szeretem. Az életem része. Egy éve jöttem vissza dolgozni, előtte a második fiamat neveltem otthon. Már vártam, hogy újra itt lehessek, hiányzott a munka, a jó közösség. A gyerekeinknek természetes, hogy a szüleik egyenruhások. Persze mivel nőként viselem, sokan megnéznek. A fiaim is büszkék rám.”
“Szerintem vannak beosztások, amelyekben egy női alkalmazott jobb, mint egy férfi. Ahol például több síkon kell egyszerre gondolkozni vagy nagyon precíznek kell lenni. Azt gondolom, a katonasághoz rátermettség szükséges. A lelkiek mellett vannak kemény fizikai igénybevételek, amiknek folyamatosan meg kell felelni. Ezzel sem volt gondom sohasem. Hogy milyen nők jöjjenek katonának? Olyanok, akik képesek és hajlandóak kijönni a komfortzónáikból. Ehhez elhivatottság kell, csak szívvel-lélekkel lehet csinálni.”
Az MH 54. Veszprém Radarezred, azon belül is a jutai 12. Radarszázad, ahol Kornélia dolgozik, része annak a Magyarország fölé vont védernyőnek, amely biztosítja a magyar légtér sérthetetlenségét. Az ezred az ország több pontján, így Jután is radarokat üzemeltet azért, hogy a levegőben közlekedő repülők felderítése és követése állandó legyen. Ezt a feladatot a nap 24 órájában a hét minden napján el kell látni – magas fokú szakmai felkészültséggel.
