Aktuális

Elpusztult Chantek, a jelelő orangután

Az állatkert gondozói szerint magával ragadó személyiség volt, szinte baráti kapcsolatot alakított ki a hozzá legközelebb állókkal. Az állatkert közleménye szerint Chantek az egyik legidősebb hím orangután volt az észak-amerikai állatkertekben.

Az atlantai állatkert gondozói megható közleményben vettek búcsút a 39 éves állattól, az orangután élete utolsó éveit töltötte el az intézményben, ahol szívbetegséggel kezelték.

Chantek 1977. december 17-én született a georgiai Yerkes Nemzetközi Főemlőskutató Központban, majd 9 évet élt Lyn Miles antropológusnál a chattanoogai Tenessee Egyetemen, ahol elsajátította a jelbeszéd képességét. Életéről 2014-ben mutatták be Az emberszabású, aki egyetemre járt című dokumentumfilmet, ebből tudható, hogy Chantek megtanult rendet tartani a szobájában, és képes volt elmutogatni az utat az egyetemtől a közeli gyorsétteremig.

Gondozóival szívesen beszélgetett, de idegenekkel szemérmesebb volt, inkább az orangutánok tipikus gesztusaival kommunikált velük. 

Az állatkert közleménye szerint Chantek az észak-amerikai állatkertek egyik legidősebb hím orangutánja volt.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top