nlc.hu
Aktuális
Több mint 25 ezer háztartás maradt áram nélkül

Több mint 25 ezer háztartás maradt áram nélkül

A csütörtök esti vihar miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében több mint huszonötezer háztartásban még szünetel az áramszolgáltatás.

A károk elhárításán teljes létszámmal és külsős partnerek bevonásával dolgozik az E.ON, de lesznek olyan helyek, ahol a javítás szombatra húzódik – közölte a társaság szóvivője pénteken. Egyházi Nikoletta tájékoztatása szerint:

  • Vas megyében 14 155,
  • Győr-Moson-Sopronban 6228,
  • Zalában pedig 5270

fogyasztónál szünetel az áramszolgáltatás

Több mint 25 ezer háztartás maradt áram nélkül
Ezt a fát a csütörtök esti vihar törte ketté Téten (Fotó: Jámborné Paár Izabella)

A viharos szél csütörtök este érte el Zala, majd Vas és Győr-Moson-Sopron megye térségét. Az áramszolgáltatásban a vezetékekre dőlő fák, leszakadó faágak okoztak fennakadásokat, de sok oszlopot, köztük vasszerkezeteket is kidöntött a szél.

A legtöbb meghibásodás Szombathely és Győr térségében történt, péntek reggel 64 középfeszültségű vonalat érint még áramszünet. A hibaelhárításokon éjszaka is dolgoztak, de a munkát nehezítette, hogy sok helyen az utakra is fák dőltek, ami jelentősen lassította a közlekedést.

A javításokat a katasztrófavédelem is segíti, a kidőlt fákat távolítja el a villanyvezetékek és oszlopok közeléből.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top