nlc.hu
Aktuális
Megvertek egy trolibuszvezetőt Budapesten

Megvertek egy trolibuszvezetőt Budapesten

Szerdán délelőtt nekiesett két férfi Budapesten az Erzsébet királyné útján lévő trolivégállomásnál az egyik sofőrnek. A férfiak azt sérelmezték, hogy a trolivezető felszólította egyikőjüket a jármű elhagyására a végállomáson, de az utas nem akart leszállni.

A rendőrség közleménye szerint augusztus 23-án délelőtt háromnegyed 11-kor bejelentés érkezett, amely szerint egy férfi a Zuglóban található trolibusz-végállomásnál nem akart leszállni a troliról, és így szóváltásba keveredett az őt leszállásra felszólító buszvezetővel. Végül tettlegességig fajult szóváltás, amelynek során a férfi megütötte a jármű vezetőjét. Eközben a helyszínre érkezett egy másik fiatal férfi is, aki szintén bántalmazta a buszvezetőt.

A két férfi ugyan elmenekült a helyszínről, de a járőrök öt percen belül már el is kapták őket. A 20 éves budapesti L. Csabát és a szintén budapesti 21 éves B. Józsefet előállították a kerületi rendőrkapitányságra. A két férfit a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, ellenük közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top