nlc.hu
Aktuális
Nyomozott a rendőrség a mogyoróallergiás brit nő ügyében

Nyomozott a rendőrség a mogyoróallergiás brit nő ügyében

Már másnap megjelentek a nyomozók abban a budapesti étteremben, ahol 2014-ben a mogyoróallergiás brit tévéproducer rosszul lett, anafilaxiás sokkja után nem sokkal pedig lebénult. Az ügyben a belvárosi, sokak által igen kedvelt vendéglő felelősségét végül nem állapították meg.

Egy a Tripadvisoron is többségében nagyon jóra értékelt, hagyományos magyaros ételeket kínáló, több mint 10 éve működő pesti belvárosi étteremben történt 2014-ben, hogy majdnem meghalt egy mogyoróallergiás brit vendégük, miután az ételébe vagy a környezetébe mogyoró került. Amy May Shead története azóta lett szélesebb körben ismert, hogy a minap a This Morning című brit műsorban megjelent, és édesanyja beszámolt a Budapesten történtekről. Mint mostanra köztudott: a nő három évvel ezelőtt a kirendelt csirkés étel első falatjától rosszul lett, újra kellett éleszteni, majd gégeödémájának következtében agykárosodást szenvedett és lebénult. Ma beszéd- és járásképtelen.

Az Index.hu megtalálta az érintett vendéglőt, ahol az esetre visszaemlékező tulajdonossal és az annak idején az allergiás rohamot kapó nőt a levegőre kikísérő törzsvendéggel is tudtak beszélni. Utóbbi szerint a nő már az utcán ájult el, és bár azonnal hívták a mentőket, elsőre nem sikerült a segítséget elérni. Az akkor 29 éves nő közben szívrohamot kapott, és leállt a vérkeringése, az étterem egyik felszolgálója kezdte meg az újraélesztését. A törzsvendég, aki állítása szerint szinte végig a fiatal nő mellett volt, meglepve olvasta most a hírekben, hogy Amy May Sheadnél két allergia elleni injekció is volt, amit beadott magának, ő ugyanis ilyenre nem emlékezett.

Nyomozott rendőrség a mogyoróallergiás brit nő ügyében

A tulajdonos elmondta, hogy azóta sem érti, mi okozhatta ezt a súlyos allergiás reakciót a brit vendégnél. Ő a magyar rendőröktől annak idején úgy értesült, a fiatal nő még vagy harminc másik anyagra is allergiás volt. Bár furcsállja, hogy a szülők később sem keresték meg az éttermet azzal, hogy pontosan mi is történt a lányukkal, arra gyanakszik, hogy ők is sejtették: lányuknak ilyen súlyos ételallergiával nem lett volna szabad étteremben ennie. Ugyanis szakemberek szerint  a mogyoró jelenlétét még akkor is nagyon nehéz kizárni a konyhákon, ha minden előírást betartanak. 

Mint mondta: már az eset másnapján megjelent két nyomozó az étteremben, és kikérdezték a személyzetet. Az ügyben nem állapították meg a vendéglő felelősségét, miután a tettes kiléte sem volt megállapítható. A nyomozást 2014. július 4-én felfüggesztették; végül a család is letett arról, hogy beperelje az éttermet. Amy May Shead édesanyja ezt azzal magyarázta, hogy az étteremnek nem volt felelősségbiztosítása, Magyarországon ugyanis ez nem kötelező, csak választható lehetőség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top