Nyíregyházán, az Örökösföldi városrészben fogták el a rendőrök H. Dezsőt, akinek már a ruházatában elrejtve is találtak 3,4 gramm kábítószergyanús növényi származékot, így a kutatást a férfi lakásán folytatták. A keresésben segítségükre volt a rendőrség Rock hívónévre hallgató kábítószer-kereső szolgálati kutyája is, amely egyből szagot fogott.
A lakásban kialakított rejtekhelyeket Rock játszi könnyedséggel szimatolta ki, és összesen 190 gramm mennyiségű kábítószergyanús anyagot talált, amelyet kollégái le is foglaltak.
A rendőrök szerint Dezső anyagi haszonszerzés érdekében rendszeresen árusította a tiltott szereket, amit alátámaszt az is, hogy a növényi törmelék egy részét porciózva és csomagolva találták.
H. Dezsőt a nyíregyházi rendőrök bűnügyi őrizetbe vették, és esélyes, hogy előzetes letartóztatásba kerül – írja a police.hu.