Aktuális

Leszakadt körhinta: jobban van az egyik sérült

Hamarosan elhagyhatja a veszprémi kórházat a 14 éves fiú. Továbbra is életveszélyes az állapota annak a 18 éves fiatalembernek, akit koponyasérüléssel a győri kórházba szállítottak.

Dávid Gyula, a veszprémi a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója hétfőn azt mondta: a szombati baleset érintettjei közül egy térdsérülést szenvedett 14 éves fiú van még a veszprémi intézményben, törését az első napon ellátták, állapota szombat óta stabil. Biztonsági megfigyelés alatt áll, néhány nap múlva elhagyhatja a kórházat.

Tamás Lászlónak, a győri Petz Aladár kórház főigazgatójának hétfő reggeli közlése szerint a baleset legsúlyosabb sérültjének, akit koponyasérüléssel szállítottak az intézménybe, továbbra is életveszélyes az állapota.

A rendezvényt szervező Thury-Vár Nonprofit Kft.-től az önkormányzat bekérte a rendezvénnyel kapcsolatos szerződéseket, folyik a vizsgálat. Greznár Attila, a kalapácshinta üzemeltetője azt nyilatkozta, hogy az eszközt júniusban helyezték üzembe, azt megelőzően elvégezték rajta a szükséges vizsgálatokat. Közölte: a baleset során a berendezés két karját alátámasztó munkahenger feje tört el, ezek újak voltak, májusban szerelték be a hintába.

A rendőrség a baleset miatt foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

A várpalotai napok Hunyadi Mátyás téri rendezvényén szombat délután esett szét egy nyolcszemélyes hidraulikus hinta. A balesetben öten sérültek meg, közülük egy sérültet a helyszínen láttak el, négyet pedig a veszprémi kórházba vittek. A koponyasérülést szenvedett 18 éves férfit később mentőhelikopterrel átszállították a győri kórházba, ketten ambuláns kezelés után elhagyhatták a veszprémi kórházat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top