
A felismerhetetlenségig összeroncsolódott az a három személyautó, amelyek összeütköztek vasárnap este a 41-es főúton, Vaja közelében. A balesetben mindhárom autó sofőrje megsérült, az egyikük életveszélyesen. Őket végül a mentők kórházba vitték – számolt be az RTL Klub Híradója.
Egy biciklis szemtanúja volt a balesetnek, és azt állítja, egyedül ő igyekezett a sérülteknek segíteni. Hiába integetett az arra haladóknak, egy autós sem állt meg. A kerékpáros szerint nyolc kocsi is megállás nélkül húzott el mellette.
Aki nem segített, azt akár két év börtönre is ítélhetik. A KRESZ szerint ugyanis minden sofőr köteles megállni és segíteni, ha balesetet lát.