nlc.hu
Aktuális
A főváros leszavazta a tervezett mobil gát B tervét

A főváros leszavazta a tervezett mobil gát B tervét

Megerősítette korábbi döntését a római-parti mobil gátról a Fővárosi Közgyűlés, vagyis a képviselők többsége továbbra is közvetlenül a parton építtetné fel a védművet. A népszavazás kiírásáról még nem döntöttek, ezzel megvárják, hogyan határoz a Kúria a már benyújtott kérdésről.

A Római-partra tervezett mobil gátról szavazott ismét a Fővárosi Közgyűlés, és a képviselők többsége megint csak úgy döntött, hogy közvetlenül a parton kell megépíteni a védművet. Tarlós István főpolgármester a döntés bejelentésénél részt vevő, a mobil gát ellen tiltakozóknak is kiszólt, miszerint nagyon sajnálja őket, mert úgy gondolja, hogy félrevezették a demonstrálókat. 

A civilek szerint az árvizek ellen nem közvetlenül a parton, hanem attól távolabb, a Nánási útnál kellene védekezni a gáttal, mert akkor nem kellene a főváros egyik legkedveltebb zöldövezetében sok fát kivágni. A főváros vezetése ezzel szemben ragaszkodik a part menti védelemhez, állításuk szerint úgy nagyobb területet tudnak megóvni. 

Tavasszal a közgyűlésben már megszavazták egyszer az említett, vízhez közelebb eső nyomvonalat, de készült egy újabb szakértői anyag a védműről, amely a Nánási utat jobb megoldásnak látja, ezért volt szükség az ismételt voksolásra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top