nlc.hu
Aktuális
Ruttner Györgyöt kizárta a kamara, nem dolgozhat többé ügyvédként

Ruttner Györgyöt kizárta a kamara, nem dolgozhat többé ügyvédként

A Stohl Andrást is védő sztárügyvédet kizárta a Magyar Ügyvédi Kamara, mert az egyik ügyfelének járó örökség egy részét magánál tartotta. Hiába fellebbezett, a karrierje véget ért.

A Kúria szerdai döntése nyomán már biztosnak tűnik, hogy véget ért Ruttner György ügyvédi pályafutása. A Stohl Andrást is védő sztárügyvédet egy 2003-as eset miatt zárták ki a köztestületből – írja a Magyar Nemzet.

Ruttner 14 évvel ezelőtt egy idős ügyfele megbízásából külföldi örökséget hajtott be. Az örökség első részletét oda is adta a jogosultnak, ám a második részletet magánál tartotta. Később az ügyfél lánya jött rá, hol van az örökség hiányzó része, és panaszt tett a Budapesti Ügyvédi Kamaránál (BÜK), amely fegyelmi eljárást indított.

A jogász ekkor kifizette a hiányzó összeget. Azt állította, korábban azért nem adta oda a pénzt, mert a kanadai banktól érkezett csekk címzettje az irodája volt, és semmi nem utalt arra, hogy az ügyfelének küldték. Elmondása szerint azt hitte, a pénz munkadíj gyanánt érkezett. Ebben az esetben viszont számlát kellett volna kiállítania, ráadásul annak a gyanúja is felmerült, hogy hamis iratokat próbált saját védelmében előterjeszteni.

A budapesti kamara fegyelmi bizottsága a vétség miatt felfüggesztett kizárásról döntött. Ám a testület elnöke fellebbezett saját döntésük ellen, majd másodfokon a legsúlyosabb szankciót, a végrehajtandó kizárást szabott ki Magyar Ügyvédi Kamara.

Ruttner György a közigazgatási bíróságon támadta meg a döntést, de az a kamarának adott igazat. Kamarai tagság hiányában ügyvédi tevékenységet végezni bűncselekmény, így a döntéssel Ruttner György karrierje véget ért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top