nlc.hu
Aktuális
Felébreszthetik a mély altatásból a magyar focistát

Felébreszthetik a mély altatásból a magyar focistát

Fábián Imre a kishomoki vasúti átjáróban szenvedett súlyos balesetet, most csak az agyi nyomás stabilitásán múlik, mikor ébreszthetik fel a Mórahalom focistáját.

A Délmagyarnak nyilatkozott az egy hete súlyos balesetet szenvedett mórahalmi focista, a 32 éves Fábián Imre párja, Dudás Zita Európa-bajnok szegedi búvárúszó, a férfi állapotáról. Eszerint Imrén végrehajtották a CT- vizsgálatot, az életfunkciós jelei stabilak, a koponyasérülés miatt azonban az agyában ingadozik a nyomás, ez veszélyes is lehet.

Most az orvosok az agyi nyomás stabilitását figyelik, ezen múlik ugyanis, hogy mikor ébreszthetik fel a sportolót a mély altatásból. A Délmagyar szerint eddig 140-en adtak vért Imrének, de csütörtökön és szombaton is várják még a véradókat a vásárhelyi kórházban, illetve a Csúcsi Olvasókörben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top