Alapvetően szeretem az esőt, szeretek a nyári melegben bőrré ázni, szeretem, ahogy az eső megfürdeti a poros fővárost, ahogy újra életre kelti a színeket, szeretem az eső illatát is, és szeretem érezni, ahogy az esőcseppek az arcomon koppannak. A giccses részletektől eltekintve azonban inkább utálom az esőt: ilyenkor megbénul a fővárosi közlekedés, fülledt szag járja át a tömegközlekedési eszközöket, az emberek zöme pedig esernyőt ragad, amivel egész egyszerűen nem tud kulturáltan közlekedni. Pedig az esernyő veszélyes fegyver, aminek birtokában az emberek kilencven százaléka ámokfutóvá válik – és még csak nem is tud róla.
Mivel én az esőkabátosok táborát erősítem, különösen érzékenyen érint a téma, esőben ugyanis körültekintőbben kell közlekednem: száznyolcvan centiméter magas vagyok, ami esős időben annyit jelent, hogy az éppen használatban levő esernyők zöme szemmagasságig ér, így nem egyszer csak az őrangyalom mentett meg attól, hogy kiszúrják a szememet. De ha csak ez lenne!
Az esernyős ember véletlenül sem emelné tíz centiméterrel magasabbra karját, hogy ernyője alatt könnyűszerrel elsurranhasson öt-hat járókelő. De miért is tenné? Ezerszer viccesebb, ha a szembejövő felsőtesttel oldalra kileng.
Az esernyős ember abban a hitben él, ha esernyőjének karimája alá bújik, megszűnik létezni, vagyis nem kell betartani a gyalogos közlekedés legelemibb szabályait sem. Esernyővel például gond nélkül nekiiramodik, hogy elérje a HÉV-et, ezzel semmi időt nem hagy környezetének arra, hogy felkészülhessen a támadásra; aki pedig nagy ernyő alatt húzza meg magát, egy komplett járdát képes elfoglalni.
Az esernyős ember rendszerint siet, ami érthető, hiszen esik, a sietséggel azonban legtöbbször kéz a kézben jár a türelmetlenség, a feszültség és a gyenge idegállapot – ami nagyon gyakran kellemetlen utcai szóváltásokba torkollik.
Az esernyős ember magasról tesz arra, ha esernyőjéről cseppekben folyik rád a víz. Sőt néha le is rázza ernyőjét, lehetőleg úgy, hogy a vízlepergető felületen felhalmozódott vízmennyiségből rád is jusson. De hát mit pattogunk, esős időben vizesek leszünk!
Az esernyős ember nem törekszik arra, hogy a villamos fedélzetén esernyőjét úgy tartsa, hogy utastársát ne vizezze össze. Ugye mindenkinek megvan, milyen az, amikor a vizes orkán anyag a ruhánkhoz tapad?
Az esernyős ember általában mobilfüggő, nem elég, hogy veszélyes fegyverével lép ki az utcára, figyelmét is elveszíti, mert a Facebookon esőben sem áll meg az élet.
