Aktuális

Meghalt Nepp József

Elhunyt Nepp József rajzfilmrendező, akinek a nevéhez fűződik többek között a Gusztáv, a Mézga-család, az Erdő Kapitánya és a Dr. Bubó is.

Életének 84. évében elhunyt a Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, Nepp József. A halálhírt a rendező családja közölte a Magyar Távirati Irodával, temetéséről később intézkednek.  A magyar mozgókép mestere címmel is kitüntetett művészt október 6-án váratlanul érte a halál.

Nepp József – MTI Fotó: Kovács Attila

Nepp József volt a szülőatyja – Dargay Attila és Jankovics Marcell mellett – az 1964-ben készült Gusztáv-sorozatnak, de a Mézga-család, majd a Dr. Bubó tévésorozat sikerében is nagy szerepe volt. Szakmatársai és az animációval foglalkozó filmtörténészek csak a magyar animáció mindenesének hívták Nepp Józsefet, aki sok egész estés és kis rajzfilm írója és társ-forgatókönyvírója volt.

Közreműködött a Lúdas Matyi (1976), a Szaffi (1984), Az erdő kapitánya (1987) című filmek elkészítésében. Számos közös produkcióban, például a János vitézben (1973) animátorként dolgozott. Gyakran szerzett filmzenét is. 1983-ban önállóan rendezte a Hófehért, a Grimm-mese szokatlan, szatirikus feldolgozását, majd 1986-ban a Gréti… című filmet.

Nepp József az 1980-90-es években már főként a televíziónak dolgozott. 1967-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 1974-ben érdemes művész, 1981-ben kiváló művész lett. 1999-ben megkapta a Kossuth-díjat, majd 2006-ban a magyar mozgókép mestere elismerést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top