Korábban már írtunk arról az egyedülálló apáról, akit két gyerekével a kilakoltatás veszélye fenyegetett Ercsiben. A férfi történetére a Város Mindenkié Csoport hívta fel a figyelmünket. Nemrég csöngött a telefonunk. László volt az, hogy elmesélje, a reménytelennek tűnő ügyből végül happy end lett…
Nyáron László még egy önkormányzati tulajdonú házrészben nevelte két fiát. Ne fukarkodjunk a jelzőkkel, embertelen körülmények között. A vizet a környékről kellett hazahordani, a fűtést egyetlen fatüzelésű kályha biztosította, a falak penészesek voltak, a pottyantós vécét a gyerekek félve használták a patkányok miatt. A bérleti szerződés megszűnése előtt az önkormányzat közölte, nem tud másik lakást biztosítani a családnak, oldják meg, nézzenek körül például az ingatlanpiacon.
Akkoriban úgy tűnt: hiába van Lászlónak Budapesten bejelentett munkája, havi százötvenezerből nem fogja tudni megoldani a lakhatásukat.
„Néhány nappal a kilakoltatásunk előtt eldöntöttük a fiúkkal, hogy elmegyünk egy napra a Velencei-tóra – meséli László az utolsó napok hangulatáról. – Szerettem volna még eltölteni egy utolsó szép napot velük, nem tudtam, hogy mit hoz a holnap. Hogy nem veszi-e el a fiúkat a gyámügy, rossz szociális körülményekre hivatkozva. Miután hazaértem, több üzenet is várt a Facebookon. Kiderült, hogy a kisfiam volt óvodai dadusa olvasta a cikket az NLCafe oldalán, és szólt a helyi boltosnak, aki aztán pillanatok alatt létrehozott egy Facebook-csoportot. Nagyon sokakat mozgósított az ügy itt, Ercsiben. Korábban el sem tudtam képzelni, hogy ennyi önzetlen ember van.”
„Lászlóékat jól ismertem látásból – folytatja Lívia, az említett bolt tulajdonosa.– Miután meghallottam, hogy bajban vannak, az első reakcióm az volt, hogy ez így biztosan nem mehet tovább. Nekem is van három gyerekem, átéreztem László helyzetét. Kiírtam a Facebook-oldalamra, hogy albérletet keresek nekik. Alig telt el másfél óra, máris jelentkeztek néhányan. Az egyik ingatlan kifejezetten jónak tűnt, árban is, és a körülmények miatt is. Megszereztem László számát, gondoltam, csak szólok neki, mielőtt elköltöztetjük…”
„El nem tudja képzelni, mennyire meglepődtünk – veszi át a szót László. – Addigra már teljesen reménytelennek láttuk a fiúkkal a helyzetet. Lívia hívása után meglehetősen felgyorsultak az események. Megnéztük az albérletet, beszéltünk a tulajdonossal, és néhány nap múlva oda is költöztünk.”
A helyiek ezek után sem engedték el Lászlóék kezét. A kauciót és az első bérleti díjat ajándékba kapták egy másik asszonytól, bár Lívia szerint megoldották volna valahogy ők is a férjével. Szintén ők segítettek a költözésben, közben pedig a helyiek összegyűjtöttek egy kisebb adományt, amit a szeptemberi iskolakezdés előtt adtak át Lászlónak.
„Az egyik boltomban kitettem egy dunsztosüveget a gyerekek képével – folytatja Lívia. – Nagyon nagy örömmel vittem el a pénzt nekik még szeptember előtt. A következő gyűjtés karácsonyig tart, remélem, akkor is tudunk segíteni egy kisebb összeggel.”
Hogyan telt az első nap az új albérletben? „Hát ünnepléssel – nevet fel László. – Az önkormányzati bérlakásban az udvarról, néha az utcáról hordtuk be a vizet, évekig lavórban mosakodtunk. Emlékszem, az első nap a fiúk fél órát álltak a zuhany alatt. Ez itt egy álom azok után, amit korábban átéltünk.”
Lászlóék azóta a baráti áron kapott albérletben élnek. A kis ház összesen negyven négyzetméter. A fiúk az előtérben kialakított szobában alszanak, a kisszoba Lászlóé. No és László párjáé, mert a történetnek akadt egy ilyen szála is…
„A párommal is a Facebook hozott össze. Írt egy nagyon kedves levelet arról, hogy amit rólunk olvasott, nagyon megérintette. Kiderült, hogy neki is voltak nehéz időszakok az életében, kérte, hogy ne adjam fel. Kérdezte, hogy tud-e valamiben segíteni, például a fiúkkal kapcsolatban. Valami azonnal megfogott benne, elkezdtünk levelezni, az első találkozásból pedig azóta egy nagyon szoros kapcsolat lett.”
László, maga most szerelmes? – kérdezem félig komolyan, félig viccesen. „Igen!” – vágja rá azonnal. – Tudja, nem is gondoltam volna mindezt ezelőtt néhány hónappal… Életünk legnehezebb időszakát éltük át. Erre lett egy élhető otthonom és egy nagyon aranyos párom, aki a fiúkat is elfogadta. Látott már ilyet?”
