Egy önkormányzati képviselő is érintett abban a balesetben, amely több mint egy éve húzódik, és a helyi rendőrség még a KRESZ-szabályainak is ellentmond, csak ne kelljen elismerni, hogy nem a bicikliző kislány a hibás – írja az Index.
Egy évvel ezelőtt egy szerencsés baleset történt Lajozsmizsén, egy kerékpározó kislányt ütött el a kisteherautó, de csak a biciklinek lett baja. Az ügy azóta sem zárult le, sőt csak egyre zavarosabbá vált.
A kisteherautót egy helyi önkormányzati képviselő, Fekete Zsolt vezette, a kecskeméti rendőrség pedig első körben neki adott igazat, mondván, a kislány hibázott, hogy nem adott elsőbbséget. Később ezt többen cáfolták, de nem ez az egyetlen furcsaság az ügyben.
Az Index cikke szerint a a helyszínelők azt mondták a képviselőnek, hogy nem kell kifizetnie a bicikliben keletkezett kárt, és Fekete erre hivatkozva nem is hajlandó fizetni. Ám a rendőrség nem adhatná ki a folyamatban lévő ügy adatait az érintettnek, ezért a szülők lefotózták a kereszteződés összes tábláját, és ügyvédhez fordultak, hogy bizonyítsák az igazukat.
Közben a lajosmizsei önkormányzat is megállapította, hogy a KRESZ szerint a bicikliúton közlekedőknek elsőbbségük van, és bár a baleset helyszínén az elsőbbségadás tábla hiányzott, attól még a kerékpárosnak van elsőbbsége. Aztán a közútkezelő gyorsan kitette a táblát.
Az ügy most ott tart, hogy a kecskeméti rendőrkapitányság három vizsgálata is a kislányt hozta ki hibásnak. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság külső szakértői véleményt kért, ez október 30-ig készül el.