Pár évvel ezelőtt OKJ-s vizsgához szükségem volt egy szakmai alkalmassági vizsgálatra, amit – ahogy szinte minden osztálytársam – az utolsó napra halasztottam. Megvolt, hova kell menni, és mikor, gondoltam, kérdezgetnek majd, kicsit megvizsgálnak, és annyi. Még mielőtt leírom, hogy pontosan mi történt velem a vizsgálóban, muszáj leszögeznem, hogy nem gondolom azt, hogy az összes orvos (férfi/nő) a helyzetével visszaélő perverz. Utólag nem értem, hogy miért voltam annyira hülye, hogy nem szóltam vissza…
Fiatal doki, fehér köpenyben, asszisztens sehol, de ezen nem akadtam fenn. Először leültetett, és elővett egy nagy kérdőívet: allergiás vagyok-e fémre, és ehhez hasonló kérdések, abszolút passzolt a témakörhöz, hiszen ötvösnek készültem. Aztán az általános kérdésekből kiindulva lett egyre indiszkrétebb, és vizslatott végig nem úgy, mint egy orvos – de, ugye, nézésért nem jár börtön. Szóval van-e férjem, van-e pasim, mit sportolok, milyen ruhában? Mondtam van pasim, gondoltam akkor elejét vehetjük a további furcsa kérdéseknek, de nem. Igazából annyit akartam csak, hogy üsse rá a pecsétet az alkalmassági papíromra, és féltem, ha most bunkón kiosztom, akkor cseszhetem az elvégzett két évet.
Aztán következett a legrosszabb, hogy akkor most álljak fel, forduljak meg, és toljam le a nadrágomat. Én hülye pedig ahelyett, hogy megkérdeztem volna, hogy a pucér seggem hogy tesz engem alkalmassá vagy alkalmatlanná az ötvös szakmára, felálltam, és letoltam a nadrágom. A doki meg ült továbbra is a székében, és onnan kérdezgetett tovább, csak már konkrétan a seggemhez beszélt arról, hogy mit szoktam csinálni a barátommal, vele megyek-e moziba, és egyre kellemetlenebb faggatózás következett, amíg végre nagy kegyesen megengedte, hogy visszaöltözzek.
Valójában nem csinált semmit, nem ért hozzám „illetlenül”, nem mutogatta magát, „csak” visszaélt a kiszolgáltatottságommal. Rettentően megalázva jöttem ki a rendelőből, és amikor megkérdeztem az osztálytársnőimet, hogy nekik az ötvös alkalmassági vizsgához le kellett-e tolni a nadrágjukat, mindenki nemmel válaszolt.
- Utólag sajnálom, hogy nem léptem fel határozottabban, és nem tájékozódtam előre, hogy egy ilyen alkalmassági vizsgálat hogy néz ki.
- Utólag sajnálom, hogy nem a józan eszemre hallgattam.
- Utólag sajnálom, hogy nem tettem panaszt.
- Utólag sajnálom, hogy féltem attól, hogy hülyének néznek, ha ilyen dolog miatt panaszt teszek.
- Utólag sajnálom, hogy én éreztem magam hibásnak.
