nlc.hu
Aktuális
Kicsalta az idős férfi millióit alkalmi nőismerőse

Kicsalta az idős férfi millióit alkalmi nőismerőse

Teljesen kiforgatott vagyonából egy 86 éves férfit alkalmi nőismerőse, aki három hónap alatt közel kilencmillió forinttal rövidítette meg jótevőjét.

Vádat emeltek egy 48 éves nő ellen, aki három hónap alatt közel kilencmillió forintot csalt ki egy 86 éves férfitől.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a férfi és a nő  2015 őszén ismerkedett meg, majd a nő 2015 decemberéig különböző ürügyekkel, több részletben összesen mintegy 8,3 millió forintot kért, és kapott kölcsön az idős férfitól.

A csaló két budapesti ingatlan tehermentesítésére illetve, a rajtuk elvégzendő munkákra, valamint saját gyógykezelésére kért kölcsön az idős férfitől. Azzal hitegette, hogy az egyik ingatlanára jelentkezett vevőként egy németországi üzletember, így az ingatlan vételárából majd vissza tudja fizetni a kölcsönt.

A nőnek igazából nem voltak ingatlanjai és esze ágában sem volt visszafizetni a kölcsönt, amit felélt, így a bűncselekménnyel okozott kár nem térült meg.

A 48 éves elkövetőt jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalással vádolják, tettéért akár 8 év szabadságvesztést is kaphat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top