nlc.hu
Aktuális
Túlszámlázós turistacsapdát számolt fel a rendőrség

Túlszámlázós turistacsapdát számolt fel a rendőrség

Ismét lecsapott a rendőrség egy fővárosi szórakozóhelyre, ahol a gyanú szerint rendszeresen túlszámláztak, néha el is kábították a vendégeket, hogy közben kirabolhassák őket.

Rendőrök razziáztak csütörtök este Budapest egyik belvárosi szórakozóhelyén, ahol 21 alkalmazottat fogtak el, közülük ötöt őrizetbe is vettek.

A nyomozók azért döntöttek a rajtaütésen, mert csak ezen a héten a helyen négy külföldi férfitól több mint 2,5 millió forintot csaltak ki a klasszikus, túlszámlázós módszerrel. Előfordult olyan eset is, hogy egy vendég a valós 52 ezer forintos fogyasztása helyett, 1.030.733 forintot fizetett. A helyen uralkodó viszonyokat jól példázza, hogy az az eset, amikor az alkalmazottak elkábították a vendéget, és elvették az alvó férfi mobiltelefonját, valamint a pénztárcáját a benne lévő készpénzzel együtt.

Az egyenruhások csütörtök éjszaka csaptak le a belvárosi szórakozóhelyre, ahol 15 lengyel és 6 magyar állampolgárt fogtak el, majd a kerületi rendőrkapitányságra előállították, és csalás gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket – írja a Police.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top