nlc.hu
Aktuális
Rejtély, mi okozhatta a nógrádi tragédiát

Rejtély, mi okozhatta a nógrádi tragédiát

Séta közben tűnt el két idős ember Salgótarjánban még múlt hét vasárnap. A két hetven évnél idősebb ember holttestére szállásuktól néhány száz méterre bukkantak rá.

A Blikk információi szerint hatvan ember kereste a környékbeli erdőben Ozsvár Zsófiát és férjét, miután túrázni indultak  még vasárnap. Nem adtak életjelt magukról, ezért indultak a keresésükre. Először a férfi holttestére bukkantak rá kedd este, egy tűzrakóhely mellett. Ozsvár Zsófia holttestét pedig egy ösvény mellett fedezték fel. Bár légvonalban csupán néhány száz méterre voltak egymástól, a kijelölt úton több mint egy óráig is eltartott, mire a nő holttestét meg tudták közelíteni.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Blikknek elmondta, a hatvantagú csapat mellett helikopterrel is keresték az eltűnteket. Egy neve elhallgatását kérő forrás szerint a férfi lehetett rosszul, mielőtt külön váltak, a nő pedig valószínűleg eltévedt az erdőben, erre utal, hogy nem a szállodájuk felé vette az irányt, hanem attól távolodni kezdett. 

A rendőrség szerint egyelőre nem merült fel bűncselekmény gyanúja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top