Aktuális

Megosztotta történetét a gyerekkorában szexrabszolgaként tartott lány

Nyolc-kilenc éves volt, amikor a nevelőapja elkezdte szexuálisan bántalmazni őt, volt, hogy a férfi mindennap megerőszakolta a lányt. A gyerek próbált volna menekülni, de a saját anyja ezt nem engedte, asszisztált a kislány megerőszakolásához. Sok évvel később az áldozat, D. C. a Kisalföldnek mesélte el, hogy mit műveltek vele.

Egy évekkel ezelőtt a Szigetközben történt súlyos szexuális erőszak esetét írja le a Kisalföld az áldozat, D. C. elmesélése alapján. D. még 8 éves gyerekként édesanyjával került Magyarországra 2005-ben a Távol-Keletről, miután anyját egy szigetközi településen élő férfi feleségül vette. A kislányt a költözést követően azonnal elkezdte zaklatni a nevelőapja.

A gyereknek együtt kellett fürödnie vele, majd kielégítenie nevelőapja vágyait. A férfi egy papírt íratott alá a nyolcéves gyerekkel, hogy önszántából létesít vele szexuális kapcsolatot. Nem sokkal később pedig már meg is erőszakolta a kislányt.

A lány hiába sírt, tiltakozott, nem volt támasza, miközben hetente legalább egyszer, de volt, hogy a férfi mindennap megerőszakolta (ezekről az alkalmakról a férfi naptárt is vezetett). A gyerek anyja ugyanis asszisztált az erőszakhoz, pofonokkal törte le D. ellenállását, azzal fenyegetőzött, hogy ha a gyerek nem teljesíti nevelőapja gusztustalan vágyait, akkor mehetnek vissza abba az országba, ahonnan jöttek. 

A lányt sokszor bántalmazták: pálcával ütötték, nadrágszíjjal verték, a tetőtérben adtak neki szobát, amelynek az ajtaját nem lehetett bezárni. Volt, hogy a szülők elutaztak, de nem gondoskodtak a gyerek élelmezéséről, orvoshoz sem vitték a kislányt. A büntetőügyben a bíróság szerint

a vádlottak D. testi, erkölcsi, érzelmi fejlődését súlyos mértékben veszélyeztették.

2013 nyarán aztán a lány egy iskolai barátjától és annak apjától kért segítséget, utóbbi pedig azonnal értesítette a rendőrséget. Később a nevelőapa a bíróságon többek közt azzal védekezett, hogy „a szexuális együttléteket nem ő kezdeményezte, hanem a sértett közeledett felé kilencéves korában. Erőszakra soha nem került sor, s az anya is csak nevelő célzattal adott néha egy-egy nyaklevest.” Az anya az eljárás során egy beadványban úgy védekezett, hogy férje az évek során érzelmi és anyagi függőséget alakított ki köztük, melyből ő próbált szabadulni, de nem tudott. Végül a Győri Törvényszéken tartott tárgyalássorozat végén tavaly a nevelőapát társtettesként elkövetett szexuális erőszak és gyermekpornográfia miatt 14 év, az anyát 9 év fegyházbüntetésre ítélték.

A mostanra nagykorúvá lett lány és az őt képviselő ügyvédi iroda kártérítést követel, jelenleg 30 millió forintos nem vagyoni kárról folyik az eljárás a győri törvényszéken. Gaál Dániel ügyvéd szerint a jogsértés súlya, ismétlődő jellege és D. egészségügyi károsodása miatt jelentős összegről van szó. A 30 millió forintos kártérítés akár még jelentősen emelkedhet is a szakértői vélemények tükrében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése