Bolla Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában fejtette ki, hogy a hatvan darab, egy-két éves csuklós busz a számítások szerint az utasoknak csak maximum a 60-70 százalékát tudja majd elszállítani. „A többi utas számára a 12-14-es villamosokat erősítjük meg: hosszabb kocsikkal és gyakrabban fognak közlekedni, illetve lesznek ráhordó járatsűrítések. Mi és a BKK is fog ajánlani alternatív útvonalakat az utasoknak” – fogalmazott a BKV vezérigazgatója.
Bolla arról is beszélt, hogy november 6-tól megkezdődik a 3-as metróvonal északi szakaszának felújítása, a Dózsa György úti lesz az utolsó állomás, amely megújul. „Az egész alagútra, Újpesttől Kőbányáig leszerződtünk, tehát le lesz zárva a Lehel térig teljesen a metró, ott megújul a teljes infrastruktúra. Ezt követi a középső és a déli szakasz alagút-felújítása.”
Három- helyett kétsávos lesz a Váci út
Azt is elmondta, hogy az autós forgalom számára milyen változásokkal jár majd a metró felújítása: „A három sávból sajnos el kell venni egyet, így novembertől csak két sávon lehet majd közlekedni a Váci úton. Buszsávon fognak közlekedni a buszok. Hétvégén és éjjel egészen Kőbányáig, ahol lehet, buszsávok segítik a buszok közlekedését. Főleg az első időszakban közlekedési rendőrök segítik a forgalom irányítását.”
Hozzátette, hogy a jelzőlámpák előnyben részesítik majd a buszokat, továbbá a 12-es és 14-es villamosok közlekedését is segítik majd.