Az alkoholizmust sokan tartják inkább a férfiak betegségének, pedig a nők között is rengetegen küzdenek alkoholproblémákkal. Csak az ő esetükben ezt nehezebben vesszük észre. Talán nem is akarjuk látni, elhinni. A most következő nyolc film nyolc női sorsot mutat be, nyolc olyan nőét, akiknek az életén jelentős nyomot hagyott az alkohol.
Rachel (Emily Blunt)
Film: Lány a vonaton (2016)
A máig legnépszerűbb film a női alkoholizmus témájában sajnos meglehetősen sekélyesen foglalkozik a kérdéssel, lévén inkább thriller, mint dráma, és a bűnügy megoldása fontosabb számára, mint Rachel alkoholizmusának hiteles ábrázolása. Sajnos Emily Bluntot nagyjából a sminknélküliséggel, valamint zsíros hajjal próbálják alkoholistaként ábrázolni, és persze azzal, hogy ipari mennyiségű rövidet iszik meg műanyag üdítőspalackból. Az alkoholizmus az írónak itt leginkább abban segített, hogy általa megbízhatatlanná váljon a főhősnő, és mivel ő sem bízik magában, az olvasó/néző sem bízhat benne.
Mavis Gary (Charlize Theron)
Film: Pszichoszingli (2011)
Mavis kissé kilóg az összeállításból, lévén ő egyáltalán nem küzd az alkoholizmusa ellen, sőt esze ágában sem lenne bevallani alkoholfüggőségét, hiszen még saját magának sem vallja be. Saját magát egyszerű buliivónak tartja, csakhogy ha valaki azon kapja magát, hogy gyakorlatilag minden este egy bárban köt ki, hogy ledöntsön pár italt, azt a szakemberek alkoholistának tartják. Mavis egyedül van, mint a kisujja, nincsenek szerettei, és energiavámpírként csüng azokon, akiket valamiért mégis fontosnak tart, de a film nagy tanulsága az, hogy nem mindenki akar megváltozni, és néha a szar emberek egyszerűen csak szar emberek maradnak. Alkohollal és alkohol nélkül is.
Kate Hannah (Mary Elizabeth Winstead)
Film: Szárazon (2012)
Az alkoholista nőkről szóló filmek többsége abban különbözik az alkoholista férfiakról szóló filmek nagy részétől, hogy ezek a mozik egyben párkapcsolati drámák is. A Szárazon főhőse egy olyan fiatal házaspár, akik nagy lángon élnek, és együtt hódolnak az ivás örömeinek, csakhogy ahogy telik az idő, a görbe esték egyre kellemetlenebb következményekkel járnak. Ezeket Kate érzi meg először, aki tanárként például terhesnek hazudja magát, amikor óra közben elhányja magát a diákjai előtt. Férje újságíróként otthonról dolgozik, így számára kevésbé jelent gondot az italozás, de Kate egy idő után rájön, hogy nem tud így tovább élni. A film nemcsak a leszokás nehézségeit mutatja meg, hanem azt is, hogy ha tiszták szeretnénk lenni, azt nem lehet összehozni egy továbbra is italozó partner mellett, bármennyire is szeretjük őt.
Kym (Anne Hathaway)
Film: Rachel esküvője (2008)
Egy megrázó film a fiatalkori alkoholizmusról. A már tinédzserként gyakran a pohár fenekére néző Kymnek a kisöccsére kellett volna vigyáznia, csakhogy ő túl sokat ivott, és a tesójával a hátsó ülésen kocsikázni indult. Az eredmény: autóbaleset és egy halott testvér. Kymmel akkor találkozunk, amikor már tíz éve jár ki-be a különböző elvonókúrákra, de egyfolytában visszaesik. Az egész család retteg tőle, mert pont akkor jön ki, amikor a nővére, Rachel épp az esküvőjére készül, és mindenki attól tart, hogy óriási balhét csap. A film nagyszerűen mutatja be, hogy egy alkoholista a családban milyen óriási terhet és felelősséget jelent, és ez még akkor is igaz, ha nem az apa vagy az anya, hanem az egyik gyerek az érintett.
Kate (Olivia Wilde)
Film: Ivócimborák (2013)
A film az alkoholizmus korai szakaszát mutatja be, amikor még az alkoholista inkább tűnik igazán bulis arcnak, mint problémás alaknak. Kate egy kézműves sörfőzdében dolgozik, szóval gyakorlatilag munkaköri kötelessége az ivászat, de ő azért rendesen túllő a célon. Az estéit a hasonszőrű férfi munkatársai társaságában tölti, akikkel az ital hatására folyamatosan flörtöl annak ellenére is, hogy otthon várja a párja. Kate látszólag jobban összeillik az egyik kollégájával, Jake-kel, mint a pasijával, de egy idő után kiderül számukra, hogy ők inkább csak ivócimborák, nem pedig egy szerelmespár.
Martha (Elizabeth Taylor)
Film: Nem félünk a farkastól (1966)
Ha létezne a filmtörténetnek leghíresebb alkoholista nője, akkor ezt a címet biztosan a Nem félünk a farkastól Marthája birtokolná. Ő az a fajta nő, aki egy ideig a társaság középpontjának tűnik, és csak az egyre több ital hatására bújik elő az elviselhetetlen énje. A film egy részeges éjszaka története, amikor Martha meginvitál a házukba egy fiatalabb párt, hogy aztán a férjét a vendégek előtt válogatott és sokat gyakorolt sértéseivel alázza porrá. Egy egymást évek óta kínzó párt láthatunk, ahogy mesteri kegyetlenséggel gyilkolják egymást, és ez előadásukhoz még közönségre is igényt tartanak. A dolog pikantériája, hogy Taylor és a férjét játszó Richard Burton a valóságban is egy párt alkottak.
Alice Green (Meg Ryan)
Film: Ha a férfi igazán szeret (1994)
A kilencvenes években Meg Ryan egy tündi-bündi romkomszínésznőnek számított, ezért is volt nagy szó, hogy pont ő lehetett a főszereplője ennek az alkoholizmusról szóló drámának. A Ha a férfi igazán szeret-ben az a jó, hogy nem próbál hazudni nekünk. Nem próbálja azt mondani, hogy ha leszoksz a piáról, az életed egy csapásra egy nagy, lila ködben fog úszni, és a józanság még önmagában nem garancia a boldogságra. Alice házasságát például egy ideig az tartotta egyenesben, hogy volt ő, a problémás és piás feleség, akit mindig oltalmazott a szerető férje. Csakhogy amikor a nő józan életet kezd, a párkapcsolat dinamikája is megbomlik, és újra kell tanulniuk szeretni egymást. A film részben azzal is ismertté vált, hogy ez az a mozi, amelyben a tündéri Meg Ryan felpofoz egy gyereket.
Gwen Cummings (Sandra Bullock)
Film: 28 nap (2000)
Nem Meg Ryan volt az egyetlen romkomkirálynő, aki kipróbálta magát az alkoholista szerepkörben. A 28 nap nagy része egy rehabon játszódik, ahová Gwen azért került, mert egy ittasan okozott autóbaleset után választhatott az elvonó és a börtön között, és ő az előbbit választotta. Csakhogy a lány nem gondolja, hogy neki ott lenne a helye, hiszen egyáltalán nem tartja magát alkoholfüggőnek, ezért kivonja magát az ottani aktivitásból, és még az alkesz pasijához is kiszökik inni egyet. Bűneit csak azután bánja meg, hogy lebukik, és egy hajszálnyira kerül a börtöntől, de mivel megbánja, amit tett, kap egy második esélyt. A 28 nap is részben azt mutatja be, hogy ha egy pár mindkét tagja alkoholfüggő, akkor csak úgy jöhet össze a leszokás, ha azt mindketten akarják. Ha az egyik nem tartja tiszteletben a másik józanságát, akkor csak külön utakon folytathatják tovább.
Karafiáth Orsolya: Szirén
Vajon milyen eséllyel lesz ép önértékelésű felnőtt egy kislányból, aki alkoholista családban nő fel? És kihez fordulhat segítségért az, akinek az ital maradt az egyetlen barátja? Karafiáth Orsolya Szirén című, negyedik regényében egy terhelt környezetből érkező kislány, Anna életét követhetjük végig egészen felnőttkoráig. Három generáció nőtagjainak életén keresztül tárja fel a szerző, miképpen örököljük meg anyáink terheit, szorongásait, függőségeit. Mert könnyen ítélkezünk a nő fölött, aki a sárga földig leissza magát. De valóban az a gyenge, aki elbukik? Mennyi szerepe van a függés kialakulásában a családi mintáknak? És mit tehet a környezetünk azért, hogy megtanuljunk ellenállni az alkohol szirénhangjainak? A nyolcszázezer alkoholista országában többet ér ez a regény, mint egy kijózanító pofon. Sokkolóan őszinte és hasznos írás – az első sörétől az utolsóig!
