nlc.hu
Aktuális
Pár év alatt eltűnt 15 ezer bolt Magyarországról

Pár év alatt eltűnt 15 ezer bolt Magyarországról

Leginkább azokból az üzletekből lett kevesebb, amelyek nem élelmiszert árulnak. Évről évre csökken a kisboltok száma, míg a nagyoké töretlenül emelkedik.

2016 végén közel 129 ezer kiskereskedelmi üzlet működött Magyarországon, csaknem 15 ezerrel kevesebb, mint 2010 végén – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből.

Elsősorban azoknak a boltoknak esett vissza a száma, amelyek nem élelmiszereket árultak. Igaz, az élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes üzletből, valamint benzinkútból is kevesebb volt tavaly, mint korábban, de a visszaesés kisebb mértékű.

Az üzletek száma egyébként 2010-től 2012-ig nőtt, majd 2013-tól folyamatosan csökkent.

A boltok számának csökkenésében ezek játszottak szerepet:

Élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes üzletből 41 ezer működött a tavalyi év végén, miközben 2010-ben még 43,5 ezer volt ezekből. A csökkenés főként az élelmiszer jellegű vegyes üzletek számában bekövetkezett 16 százalékos visszaesés következménye, amit a szakosodott élelmiszerüzletek számának növekedése (8,2 százalék) némileg kompenzált.

Jól látható, hogy évről évre csökkent az üzletek száma Magyarországon (Grafikon: KSH)

Nem élelmiszertermék jellegű üzletből 85 ezer működött 2016 végén, ez 2010-hez képest 12 ezerrel kevesebb. A legnagyobb mértékben a ruházati szaküzletek száma (4 ezer), az egyéb iparcikküzleteké (3 ezer), a festékek, vasáruk, barkács- és építési anyagok szaküzleteié (1,4 ezer), valamint a könyv-, újság-, papíráru-szaküzleteké (1,4 ezer) esett vissza.

A kiskereskedelmi üzleteken kívül 6 ezer nemzeti dohánybolt, valamint 2,4 ezer gyógyszertár működött Magyarországon 2016 végén.

A csökkenés egy másik érdekes jellemzője, hogy a kisebb üzletek száma 2012 óta szinte folyamatosan csökkent, míg a nagyobb, ezer négyzetmétert meghaladó egységekből csaknem minden évben egyre több lett. Ráadásul a kicsik visszaesésének mértéke csaknem akkora, mint a nagyok bővülése.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top